Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)

Hídleírások - Hajdú-Bihar megye

és foganatosításával a városi tanács megbízatik. Miről a városi tanács végzésileg értesíttetik.” A városi tanács április 30-án tárgyalta a közgyűlés határozatát és úgy döntött, hogy a híd javításának munkálatait árlejtés útján fogja kiadni. Az árlejtést valóban meg is hirdették, s arra két ajánlat érkezett, mint azt a június 11-i tanácsülésen előadták. „Vállal­kozókul ajánlkoztak Takács Imre 1119 frt-ért, Czebe János 64 frt-al kevesebbért, előbbi a fizetésre feltétele­ket nem köt ki, utóbbi azonban előleget és időközi fizetést kér...” A múlt század végén még nem alakultak ki az árlejté­seknek azok a szigorú szabályai, amelyek megtiltották pótajánlatok benyújtását. így történt, hogy tanács­ülés napján, feltehetően az ülés tartama alatt, Takács Imre pótajánlatokat tett, s ahogy a jegyzőkönyv írja: „Utólag Ferencz — a fizetésrőli említés nélkül — aján­latot tett 100 frt-tal.” A tanács végzése „Takács Ferenc ajánlata elfogadtatván az írások kiadatnak jelentő kül­döttségnek azzal, hogy a híd javítását nevezett vál­lalkozóajánlata alapján eszközölje, tekintve főképpen a munka gyors bevégzésére.” A Takács Imre és Takács Ferenc közötti névcsere a jegyzőkönyvvezető tévedésének látszik, amit indokol az, hogy a városnak volt egy Takács Imre nevű tanács­tagja. Lehetséges az is, hogy valóban Takács Imre adta át, illetve jelentette be az újabb és újabb ajánlatokat Takács Ferenc nevében. Lényeg a dologban, hogy a munka végrehajtója végül is Takács Ferenc lett, a válla­lati összeg pedig 1006 forint. Három hónap múlva, a július 23-i tanácsülésen „Je­lentetett, hogy a Kadarcs-híd készen van. A munka megnézésére s ha szerződés szerinti átvételére tiszti ügyész, városgazda, számvevő és mérnök megbízatnak, jelentősök beváratván.” A hidat az Építésügyi Minisztérium 1961-ben mű­emlék jellegűvé nyilvánította, majd 1962-ben a műem­lék jegyzékből törölte s ezzel elbontásához hozzájárult. A híd utódaként korszerű vasbetonhidat építettek és az öreg Kadarcs-hidat 1967-ben elbontották. Hortobágy Magyarországnak a török uralomból való fokozatos felszabadítása után az ország egyik legjelentősebb út­vonala a Pestet Debrecennel összekötő országút volt. Ennek az útnak két változata szelte át az Alföldet, az egyik Tiszafüred, a másik Szolnok irányában. A Tisza­füred felé vezető változat Pesttől kiindulva Gödöllőn, Hatvanon, Jászárokszálláson, Poroszlón át vezetett Tiszafüredre, ahonnan a mai 33. sz. főközlekedési út vonalát követte Debrecenig. A Szolnok irányában vezető változatnak Pesttől ki­indulva két ága volt. Az egyik Cegléden keresztül vezetett, nagyjában a mai 4. sz. főközlekedési út nyom­vonalán, a másik Maglódon és Gyömrőn át, Gombától északra, Bicskén át a Tápió völgyében Zagyvarékásra és onnan Szolnokra. Ez az út ma nagy részben kiépítetlen földút, egyes szakaszai makadámutak. Szolnokon túl ez az út lényegében továbbra is a mai 4. sz. főközleke­dési út vonalát követte, azonban Karcagtól Hajdú­szoboszlóig terjedő szakasza nem Püspökladányon, ha­nem Nádudvaron át vezetett. Ez az út Fegyvernek után elágazott, másik ága Kunhegyesen, Kunmadara­son, Nagyivánon át Pusztakócs felé vezetett és a Tisza­füred—Debrecen útba csatlakozott. Szolnokról mind­két ágon el lehetett érni Debrecent. A fentemlített útvonal-változatok mindegyike át­szelte a Tisza árterületét. Tudjuk, hogy ez az árterület a Tisza szabályozása előtt magában foglalta a Tisza­­mentének kb. 100 km széles sávját, így az egész horto­bágyi lapost. A tavaszi nagyvizek idején ezekre a széles árterületekre óriási víztömegek ömlöttek ki, amelyek a Tisza vízállásának csökkenésekor részben a Tisza medrébe folytak vissza, részben pedig más, ugyancsak mélyebb fekvésű területek felé vonultak tovább, ame­lyek már a Berettyó és a Hortobágy folyók, tehát a Kőrösök alsó folyásának vízgyűjtőterületére estek. A Tisza magas vízállása tehát ezáltal a Berettyó és Hortobágy folyók, valamint a Kőrösök alsó folyásának vízmennyiségét szaporította. 110

Next

/
Oldalképek
Tartalom