Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek. 2. módosított bővített kiadás (Budapest, 1976)
Bevezetés A nemzetközi érdeklődés előterében álló régi magyar ötvösség a XIV. századtól a XVII. századig terjedő négy évszázad alatt élte virágkorát. A középkorban a XIV— XV. század gótikus ötvösművészete Nagy Lajos és Zsigmond, valamint Corvin Mátyás uralkodása idején kiemelkedően magas színvonalú volt. Magyar ötvösök és ötvösművek jelentek meg Európa-szerte a királyi és hercegi udvarokban, méltó csodálatot és elismerést keltve. Leírhatatlan a száma azoknak a pompás alkotásoknak, melyekről egykorú hiteles források német, francia, olasz szerzői mint szemtanúk számolnak be nagy részletességgel. Ezek az írott adatok a hatalmas méretű díszedények, tálak, kannák, kupák, kelyhek és keresztek mellett számos ékszerről is említést tesznek, melyeknek nagy része eljegyzések és házasságkötések, követségek és békekötések, valamint fogadalmi felajánlások révén került külországokba. A XVI. és XVII. század hosszú török megszállásának ideje alatt az ötvösök munkálkodásának színhelye a királyi Buda helyett Felső-Magyarország és Erdély területe volt, ahol sajátos művészet alakult ki. Jellegzetes technikája az úgynevezett erdélyi zománc, amelynek fő alkalmazási köre éppen az ékszer volt. A híres magyar viselet, a reneszánsz és a barokk kor magyar díszruháinak nemes pompáját méltóképpen egészítették ki a vonzó szépségű, fényűző ékszerek, a drágakövektől villogó, zománcoktól csillogó kincsek. Ennek a művészetnek legszebb virágai az erdélyi fejedelmek környezetéből és a magyar nemesi udvarházak talajából nőttek ki Erdély aranykorában. A XVIII. század folyamán a magyar ötvösséget az osztrák és német barokk művészet erős hatásai érték és befolyásolták, a XIX. század elején pedig már teljesen háttérbe szorították a magyar ékszer jellegzetességeit. A középkor delelőjén Magyarország aranytermelése volt egész Európában a legnagyobb, s ez a nemesfémgazdagság az ötvösséget is felvirágoztatta hazánkban. Ám természetesen arany-ezüst tárgyak, ötvösművek készítését, valamint külföldre juttatását mindenkor királyi rendeletek, törvények szabályozták: tiltották vagy engedélyezték. Ezzel a lehetőséggel évszázadokon át élt a nemesség, a magyar főurak és maguk a királyok is. A különböző utakon külföldi múzeumok, kincstárak és magángyűjtők tulajdonába került magyar ékszerremekek hajdani ötvösmestereink művészi ízlésének, kézművességünk színvonalának bizonyságául mindenütt nagy megbecsülést vívtak ki. Ez a kötet a honfoglalás korától a XVIII. századig terjedő időszak régi szép magyar ékszereiből nyújt egy kis gyűjteményt.
