Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek. 2. módosított bővített kiadás (Budapest, 1976)

együttes csatja kardokkal hadakozó páncélos, címeres vitézek lovas csatajelenetét ábrázolja, mozgalmasan megfogalmazott, zsúfolt kompozícióban. A lovagi jelenet ábrázolása nyugat-európai ízlésű, és igen magas művészi színvonalat képvisel. A gombokon gótikus maiusculával invocatiós köriratokban a „S. Iacobe..., S. Bartholome. .., S. Stephane. .., S. Margareta ora pro me” szavakat olvashatjuk. Mégis, az egész felszerelés keleti jellegű viseletre utal.

A X—XIII. századig terjedő időszak váltakozó ízlését és felfogását vizsgálva megállapítható, hogy míg a honfoglaló magyarok a kézművesmunkát, így a fémek feldolgozását sem tartották szabad emberhez méltó foglalkozásnak, s azt a szolganép köréből származó ötvösök végezték el, addig a későbbi századokban előkelő mesterséggé vált, amelyet királyaink különösen megbecsültek. IV. Béla (1235—1270) például felesége, Mária királyné udvari ötvösének, Szemőcs (Scemeyts) mesternek — 1243-ból keltezett oklevele szerint — testvéreivel együtt nemességet adományozott. Iratok emlékeznek meg arról, hogy Stephanus aurifaber nemesbirtokos királyi ötvösnek egy falu volt a tulajdonában. Károly Róbert (1308—1342) sienai származású ötvösét, Gallicus Pétert 1329-ben Szepesvár (Spisské Podhradie) és Lubló (Eubovna) várnagyaként említik; többszörös királyi birtokadományban is részesült. A király a számára vésett nagy aranypecsétért jutalmul 1331-ben szepesi alispánná nevezte ki.

A XIII. századi magyar királyok kincstárának gazdagságáról, ékszereiről számos oklevél, leírás tudósít.

Amikor 1211-ben II. András (1205 —1235) királyunk leányát, a későbbi Árpád-házi Szent Erzsébetet vőlegényéhez Türingiába, Wartburg várába küldték, Theoderik de Apolda életrajza szerint pompás ötvöstárgyakon és textíliákon kívül gyűrűket, karpereceket és egyéb ékszereket is adtak vele. Egy évvel később újabb kincseket küldtek utána: ismét ékszereket, drágaköveket, nyers aranyat és ezüstöt stb., 7000 akkori ezüstmárka értékben. Ugyancsak II. Andrásról tudjuk, hogy 1217-ben a Velencei Köztársasággal szerződést kötött, amely szerint a nyers arany, az ékszerek, gyöngyök, selyemszövetek a két ország között vámmentesen szállíthatók. A velencei Állami Levéltárban fennmaradt jegyzékek felsorolják a IV. Béla részére 1239—1241 között Velencéből szállított arany nyakláncokat, gyűrűket, zománcos öveket, drágaköveket, diadémokat, ötvöstárgyakat, szöveteket és különféle nyersanyagokat. A korábbi egyezményen alapuló szállítmány 18%-át ékszerek tették ki. Kölcsönösen cserélődtek

9