Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
IV. A Zsolnay-gyár az imperializmus korának az I. és II. világháború közti szakaszán a felszabadulásig. 1921-1944
chamotte-malom, a kályha-, a csőgyár szak- és betanított munkásai, valamint a férfi segédmunkások egy része alkotta. Leggyöngébben kerestek a betanított munkásnők (sajtolónő, öntőnő stb.) és a segédmunkásnők, akik 1929-ben a munkásállomány 30%-át tették ki. Bér szempontjából ők alkották a harmadik, az utolsó csopprtot. -A rövidlélekzetű javulás után jött az 1929-től 1933-ig tartó szörnyű válság. 1930-ban a munkáslétszám 246 főre esett le. Egyik évről a másikra a gyár 186 dolgozója, azaz a munkásállomány 43%-a vesztette el kenyerét. A munkabérek csökkenése 50,57 %-ot tett ki. A megtartandónak minősített és el nem bocsátott dolgozókat sem tudta azonban tartani a gyár. Később más címen bocsátottak el belőlük. Bründl János edényfestőt például 1929 augusztusában munkahiány miatt „ideiglenesen szabadságolták”. így járt Helmli Károly malommunkás is. Ha a férj valahol munkához jutott, elküldték a feleségét a gyárból, hogy egy másik családfő jusson keresethez.35 A baj leküzdésére a gyártulajdonosok ekkor újra alkalmazták azon további eszközöket, amelyeket 1924—25-ben, és amelyekkel a kapitalisták mindig minden válságot a munkás bőrére igyekeztek megoldani. A létszámcsökkentés után redukálták a heti munkaidőt. A Zsolnay-gyár 1931-ben heti 5, 1932-ben heti 4 napon át volt csak üzemben. 1933-ban egyes műhelyekben hetenként még mindig csak 5 napon át dolgoztak. A Zsolnay-gyárban az első világháború idején kényszerűségből alkalmaztak a bevonult férfimunkások helyett női munkásokat. A válság idején azonban egyenesen azért bocsátották el a munkásokat, hogy helyettük a kapitalizmusban a férfiaknál mindig rosszabbul fizetett munkásnőket állítsanak munkába. A női munkások aránya az üzemben az összlétszámhoz viszonyítva a válság következtében a következőkép módosult: 1929-ben 30% 1931- ben 38 „ 1932- ben 38 „ 1933- ban 48 „ 1934- ben 49 „ 1935- ben 52 „ 35 M. K. 528., 504. sz.; 825.; 738. sz. 222