Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)

IV. A Zsolnay-gyár az imperializmus korának az I. és II. világháború közti szakaszán a felszabadulásig. 1921-1944

Az élelmiszerek ára is állandóan emelkedett. 1925 januárjában például háromszor drágult a kenyér.32

Az elbocsátások, a lakásínség, a drágaság nyomában beköszöntött Pécsett a nyomor. Ennek áldozatai húzódtak meg a városszéli téglaégető kemencékben, sort álltak a Pécsi Jótékony Nőegylet népkonyhája előtt. Számuk annyira megnövekedett, hogy a nőegylet már csak úgy vállalta e konyha fenntartását, hogy a város jelentős összegű segítséget helyezett számára kilátásba.33

A burzsoázia gyors intézkedést tartott szükségesnek, hogy „a még most is ólálkodó veszedelmet már eleve elháríthassuk. ...mert a forradalom veszélyes lejtője nincs messze”.

A baj gyökerét azonban nem a munkásság anyagi helyzetében, még kevésbbé a kapitalizmusban, hanem az „egységes nemzeti közszellem hiányában látta”.34

Az egész kapitalisfa világban mutatkozó némi javulás és a Magyarországnak nyújtott kölcsönök 1925-től enyhülést hoztak.

A meginduló fellendülésben a munkabérek összege és a munkáslétszám a Zsolnay-gyárban emelkedett.

Ezekben az években tette meg az egykori díszműáru és épületkerámiai gvár a döntő léoéseket az edény és ipari porcelángyárrá való átalakulás útján.

A technikai és termelési átalakulással párhuzamosan a gyár vezetői fokozatosan áta’akították a munkásság bérrendszerét is: kiterjesztették minden munkafajtára az akkordbérezést.

Az akkordbérezés kiterjesztése azt jelentette, hogy 1929-re már nemcsak a festők és korongosok, hanem a masszamalom, a chamotte-malom. az égetők, a kemencerakók, a sajtolok, öntők, a csőgyár, a szigetelőmérő, az iparvágány dolgozói is időbér helyett akkordbért kaptak.

Az akkordbérezés általánossá tétele után a munkásság az átlagbérek alapján a következőképpen oszlott meg:

1900-tól 1921-ig a kerámiai munkásság két fő típusa: a festő és a korongos, munkabérekben fej fej mellett haladt. Az első világháború után, a díszműárugyártás visszaesésével a festőknek mind a száma, mind a keresete csökkent. A korongosok törtek az élre. Ők kerestek a gyárban a legjobban. Az égetők, a formaöntők, aztán a festők, továbbá a kőművesek, ácsok, lakatosok állottak bérben a legközelebb hozzájuk.

A következő csoportot a tok-korongosok, a masszamalom, a

32 U. o. 1925 jan. 15. sz.

33 Dunántúl, 1925 okt. 22. sz.

34 Dunántúl, 1925 jan. 4. sz.; ápr. 15. sz.

221