Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
III. A pécsi Zsolnay-gyár az imperializmus korában. 1900-1921
A kohók például szénbányát és kokszművet igyekeztek szerezni, a hengerművek pedig acélmű vagy kohók birtoklására törekedtek.46 A pécsi Zsolnay-gyár is igyekezett ehhez hasonlóan a termeléséhez szükséges nyersanyagot a maga számára biztosítani. Miután a használható agyagokból Pécsett és Pécs környékén többet feltárni nem sikerült, a gyár az ország más pontjain található finomabb agyagbányákat bérelte ki, vagy vásárolta meg, és ott maga folytatta a kitermelést. így szerezte meg a pécsi Zsolnay-gyár a dubrinicsi (Ung m.) és a sárospataki agyagbányákat. A vállalat szakmabeli vezetőszerepét, monopolhelyzetét a piacon azonban elsősorban a birtokában lévő találmányoknak köszönhette: az épületkerámiában a plutonitnak és a pyrogranitnak, a díszműáruban a porcelán-fajansznak és az eosin máznak. Ezen találmányok szabadalmai segítették a pécsi Zsolnaygyárat abban, hogy gazdaságilag necsak hazai versenytársai fölé kerekedjék, hanem egyszersmind az európai kerámiai ipar vezető gyárai közé is kerüljön. Az agyagiparban 1901-ben 30 kőedény-, majolika- és porcelángyár állott egymással versenyben. Ezek közül 6—10 munkással dolgozott három, 11—20 munkással öt, 21—50 munkással tizenhat, 51—100 munkással három, 101—200 munkással kettő, 500—1000 munkással egy. Ez utóbbi volt a pécsi gyár. 1890 és 1901 közt a 30 egymással küzdő üzemből 20-nak a versenyképességét modernizálással fokozták. Mégis 1906-ra már csak 13 kőedény-, majolika- és porcelángyár maradt a küzdőtéren. Az 1900-as években az agyagiparban is bekövetkezett a tőke centralizációja. A centralizáció 1910-re odavezetett, hogy a tizenhárom gyárból, amely még 1906-ban fennállott, kilenc maradt fenn mint főüzem, három pedig a főüzemektől függő melléküzemmé vált. Ebben a folyamatban, amelyben a nagyüzemek elpusztították vagy felfalták a kisebbeket, tevékenyen működött közre a pécsi gyár. 1864-ben vetette meg alapját pesti majolika-gyárának Fischer Ignác. 1869-ben 20, 1880-ban 70, 1882-ben pedig már 250 munkást foglalkoztatott. Üzeme ekkor 14 kemencével dolgozott. Főleg fajansz burkolólapokat állított elő.47 A gyár 1895 márciusában — azt nem tudtuk kideríteni, hogy mi okból — részvénytársasággá alakult át. A Fischer Ignác-féle porcelán és majolikagyár rt. az üzem eddigi iránya mellett az „esetleg vele összefüggő hason iparágak folytatását” jelölte meg 46 Cunow, Heinrich: Allgemeine Wirtschaftsgeschichte. IV. köt., Berlin, 1931. Dietz Verlag. 133—134. old. 47 Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői. Bp., 1887. 189. old. 143
