Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)

III. A pécsi Zsolnay-gyár az imperializmus korában. 1900-1921

A korongosok megérezték és felismerték, hogy a gyáripar, a gépek megfosztják őket a kézműves és kisiparos korból még megmaradt önálló értelmet kívánó munkájuktól. Egyesek megpróbáltak a fejlődéssel szembefordulni. Martonossy József szegedi korongost másfélévi szolgálat után, 1895-ben, a gyárból azért bocsátották el, mert nem akart szigetelőcsengőket készíteni. Ugyanígy járt vonakodása miatt Kovaril Gyula korongos is. Sweth József korongos azonnal kilépett az üzemből, amikor erre a munkára osztották be. Nem volt hajlandó arra, hogy kizárólag csak szigetelőket készítsen. A tömegcikk gyártása késztette elégedetlenségre és a gyár elhagyására a mezőtúri Szabó Balázs, valamint Tóth János korongosokat is.25

A többi kénytelen volt beletörődni a megváltozott munkába, a rosszabb munkabérbe. Helyzetük romlása pedig még nem fejeződött be ezzel. A szigetelők gyártásának bevezetésével a korongos munka úgy leegyszerűsödött, hogy rövid idő alatt bárki elsajátíthatta. Ezzel megkezdődött a szakmunkás és segédmunkás vagy napszámos közti elválasztófal bomlása is. Ha a gyár valamilyen nagy és sürgős szigetelő szállítási megbízást nyert el, a korongosok számát emelni kellett. Az új korongosokat azonban nem a munkanélküli szakmunkásokból toborozták. Az üzem vezetősége a napszámosok sorából kiemelte a szigetelőgyártásra önként jelentkezőket, és beállította őket a korongos pad mellé, a szakmunkások közé. így tették meg például ezekben az években szigetelő korongosnak a kőműves ifj. Bence Józsefet és több társát.26

A korongosok közt nagy elégedetlenséget váltott ki, hogy munkájukat napszámosokkal végeztetik, hogy „mellőzik a felvilágosodottabb pécsi munkásokat, nagy számban alkalmazzák a falusi embereket, akik 1,20—1,60 K-ért dolgoznak. Ez a szegény analfabéta elbutított falusi népség persze örül ennek a «horribilis» keresetnek, mert igényei nincsenek, állati életmódot folytatnak. Otthon felpakolnak 2—3 fekete kenyeret, egy koszorú vöröshagymát, és ezen rágódnak egész héten át. Lakásra nincs szükségük, mert ott töltik az éjszakát benn a gyárban a földön henteregve, a kemencék mellett.”27

A régi szakmunkás korongosok új társaikat „vad korongosoknak” nevezték. Haragjuk nem annyira ezek ellen, hanem az újítást behozó gyáros ellen irányult. A gyár vezetőségének is meggyűlt a baja a „vad korongosokkal”. Ha a szigetelő szállítás csökkent, nem volt szükség a fokozott termelésre, a „vad koron26 E. B. m. 77. old.; E. B. IV. 61. old.; E. B. II. 55., 131. Old.

2« E. B. m. 66. old.

27 Munkás, 1911 dec. 17. sz.

133