Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
A fenti két lapban a munkások közzétették sérelmeiket is, amelyben kiemelték: „Nem csupán bérharcban, hanem igazság és jogküzdelemben állunk.” Éppen ezért az egész munkásosztály segítségét kérték. „Mi kizsákmányolt munkások 200-an vagyunk, köztünk sokan nagy családdal, kik hathatós segélyezés nélkül nem soká tarthatnánk ki, a tőke előnyére és a szegény proletárság kárára.”156 A sztrájkot jól szervezték meg. A segélyek ügyének intézését Gebauer József és Szlávik Lajos vállalták. A festők közt Mikula Tivadar, Herbert Antal és a csehországi Piroutek Károly volt a vezér. A korongosokat Möchs Ede és a már említett Haragovits Vince, a csengőkorongosokat pedig Fábián József, továbbá a cseh Zelezny Károly szervezte meg. A fazekasok csoportjában Pinterics Gyula játszott vezető szerepet. A nyilvántartó könyvek bejegyzései különösen Möchst és Fábiánt róják meg, mint főkolomposokat.157 A követelésekből a gyáros csak egyetlen egyet, a betegsegélyezési járulékok visszafizetését volt hajlandó teljesíteni. A többit mereven elutasította. A memorandum átadásával egyidejűleg 200 dolgozó szüntette be a munkát. Nem ismerjük az 1895. évi munkáslétszámot. 1897-ben a munkásállomány 724 főt tett ki. 1895-ben, a milleniumi készülődés, országos gazdasági fellendülés idején a munkáslétszám minden bizonnyal felette járt az 1897. évinek. Bátran tételezhetünk fel tehát 724-es létszámod az 1895. évre is. Ez alapon számítva a munkásság 28%-a kezdett sztrájkba. A gyáros elutasító válasza után a sztrájkólók egységes tömege megoszlott. A 200-ból 160 dolgozó bejelentette a munkaviszony megszakítását és a gyárat elhagyta. A többi munkába állt. A korongosok még november elején is sztrájkoltak. Elszánt csapatuk azonban egyre olvadt, fogyott. Végül visszament és felvette a munkát az egyik szervező, Mikula Tivadar is. Követte példáját K. Nagy Mihály festő, aki szintén vezető szerepet játszott a sztrájkban. A kitartó sztráj kólók helyzete kereset hiányában egyre rosszabbra fordult. Ezért napról napra nőtt bennük az elkeseredés és az igazságos harag sztrájktörő társaik iránt, amely végül is kirobbant. A sztráj kólók 1895 nov. 9-én megvárták a munka végeztével a gyárból kitóduló sztrájktörővé lett társaikat. Husángokkal estek nekik, és agyabugyálni kezdték őket. A gyárkapu környéke lse pécsi Napló, 1895 szept. 15. sz. 157 E. B. I., 21., 12., 55., 130., H. 107., 178., HL 25. Old. 117
