Rúzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Budapest, 1954)
II. A pécsi Zsolnay-gyár a magyarországi kapitalizmus szabadversenyen alapuló szakaszában és az imperializmusba való átmenet idején. 1852-1900
csonkítása, hosszabb betegség esetén a rájuk és családjukra váró nyomor, a súlyos adóterhek, egy szóval a nehéz és keserves sors. A folyamodók még nem szervezkedéssel és bérharccal akarták elérni helyzetük javítását. Május 1-i ünnep helyett is elfogadtak egy május 15-i majálist. Mindez azt bizonyítja, hogy a munkásság nagyobb részének megmozdulásai még ösztönösek voltak. Előbbre jártak az öntudatosodás útján azok, akik a társalgókört és a május 1-i tárgyalás küldöttségét szervezték. A külföldről jött festők egy része magával hozta nemcsak a munkásmozgalom, hanem a szocializmus gondolatát is. A gyárban felnőtt és kinevelt festők hamar csatlakoztak hozzájuk. Közülük a legmagasabb szakmunkát végzők sorából többen közeledtek a munkásmozgalomhoz. Rajtuk kívül a munkásmozgalomhoz vezető utat leghamarabb a legkisebb keresetűek, a napszámosok, főleg pedig az egyébként jobban kereső, de a munka bizonytalanságát tekintve, a napszámosok sorsában osztozó gyári kőművesek találták meg. Rájuk várt az a feladat, hogy megnyerjék a munkásmozgalom számára a szakmunkások második csoportját, a korongosokat. A királynak szóló kérvényt 1891-ben adták be. A szakegylet 1895-ben alakult. Tehát négy év kellett még ahhoz, hogy a munkásság két említett rétege, a festők és a segédmunkások a gyár összes dolgozóit magukkal ragadják a gazdasági és politikai szervezkedésre, majd pedig a harcra. Az 1895. év ugyanis nemcsak a Pécsi Kerámikai Munkások Szakegylete megalakulásának, hanem az első Zsolnay-gyári sztrájknak is az éve. A Zsolnay-gyári sztrájkokban kezdettől fogva benne volt a Magyarországi Szociáldemökrata Párt keze. A polgári sajtó célozgatott is erre. A munkásokat igyekezett úgy beállítani, mint akik a tudatlanságuk következtében félrevezetésnek estek áldozatul. „Az úton-útfélen, lépten-nyomon szocialista eszmékkel üzérkedő lelketlen agitátorok aknamunkája Pécsett is kezdi megteremni áldozatait. A háládatlan, a becsületes munkást műhelyéből kiszakító tanok itt is gyökeret kezdenek verni, hogy a kenyér nélkül maradó, szegény megtántorodott munkásnak annál keserűbb legyen a kijózanodása...” Mert a sztrájkokat — írta a Pécsi Napló — „kívülről jövő tüzelések” idézik elő.151 A Szociáldemokrata Párt viszont ilyenkor hallgatott, vagy egyenesen tagadott, nehogy a hatalom lecsapjon rá és feloszlassa. Ezért a Pécsi Napló előbb említett burkolt támadására — éppen egy Zsolnay-gyári sztrájkról volt szó — a Szociáldemokrata isi Pécsi Napló, 1895 szept. 4. és szept. 15. sz. 114
