Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)

Gáspár László: Millszekundumos robbantás a bányászatban

termelékenvébbé vált. Weindlnek és a robbantásos fejtés híveinek azonban nem kis küzdelmet kellett vívniok, amíg a lőpornak jogot szereztek a bányaművelésben. Végül is a magyarországi bányák sorra átvették Weindl eljárását, s lassacskán az egész világon elterjedt a lőporral való repesztés. Még az akkori ráérős haladás közepette is «lassacskán», mert ha Németországban, a bányászat vezető országában már öt évvel Weindl első kísérlete után alkalmazni kezdték is a lőporos fejtést, Angliában csak 1770-ben vezették be.

Ily módon, a bányák géperejű víztelenítésével és szellőztetésével, valamint a fejtés robbantásos módszerével — mindmegannyi magyar kezdeményezés — vált lehetővé mélyebb aknák, hosszabb vágatok megnyitása, a bányák sokkal gazdaságosabb és veszélytelenebb művelése. A technikai fejlettségnek ezen a fokán találta a bányászatot a XVIII. század vége_ Az azóta eltelt másfél évszázad alatt, de főként az utolsó évtizedekben kialakult termelési módszerek a bányászat termelékenységét tovább növelték, sokszorosára fokozták. S ebben a robbantásos fejtés kiemelkedő szerephez jutott.

Bányaművelési célokra azonban már régen nem a lőport alkalmazzák. A tudományos kutatás minden tekintetben alkalmasabb robbanóanyagok egész sorát állította a bányászat rendelkezésére. Azoknak a vizsgálatoknak köszönhetjük ezt, amelyek alapján ma már mélyreható ismereteink vannak a robbanás jelenségéről, munkakifejtéséről, valamint a robbanásnál keletkező utótermékekről.

Pontosan ismerjük a bányászatban használt különféle robbanóanyagok robbanási hőmérsékletét, amely a célnak megfelelően általában 1200 és 4500 C° között váltakozik. Ugyanígy azokról a körülményekről is tiszta képünk van, amelyek a szilárd kőzetekre kifejtett robbanási gáznyomást megszabják. Tudjuk, milyen sebességgel és hogyan terjed a robbanás a robbanóanyagban — válfaja szerint általában másodpercenkint 2000—8000 méter sebességgel —, s mennyi energiára van szükség (láng, szikra, dörzsölés, ütés, nyomásnövelés stb. formájában) az egyes robbanóanyag-fajták meggyújtásához.

A kutatás arra is fényt derített, hol kell használnunk hirtelen robbanó (brizáns) és hol lassan robbanó (deflagráns) anyagot. S mekkora a különféle robbanóanyagok elméletileg lehetséges munkakifejtése, s mennyi végez ebből valóban hasznos munkát? Tudjuk, hogy csak kis része, mert a robbanáskor felszabaduló hőenergia jórészt kárbavész, és a robbanási nyomás a kőzet bizonyosmennyiségét használhatatlanul szétmorzsolja. Ebből követke-41