Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)

Nyárády Gábor: A zajtalan foszforos dörzsgyújtó

tében. Úttörő munkája az akkor még fejletlen magyar tudomány egyik első nemzetközi sikere volt.

Irinyi nem váltott szabadalmat találmányára; magyar szabadalmi törvény akkoriban még nem volt, az osztrák «privilégiumot» pedig büszkeségből lenézte. De azért találmánya gyorsan elkelt. Römer István, a gazdag gyújtószergyáros felfigyelt az egyetemről kiszivárgó hírekre, megszimatolta, milyen nagy üzleti lehetőségeket ígér az új gyújtókeverék. Meghívta a tizenkilenc éves naiv diákot. Irinyi — későbbi nyilatkozata szerint — először három garast kért tőle, mert ennyiért vásárolta a foszfort. De persze azután nem ennyiben egyeztek meg. Ma már nem ellenőrizhető, mennyi volt pontosan az az összeg, amelyet Irinyi a találmányáért kapott — a közhit azt tartja, csak hatvan forintot. Sok érv szól amellett, hogy a spekulációkban járatos Rómer bizonyára igyekezett megrövidíteni az ifjú feltalálót, s végül olyan áron szerezte meg a találmányt, amely távolról sem felelt meg tényleges értékének. És ez annál valószínűbb, mert Irinyi maga sem értékelte kellően találmányát, később is így vélekedett róla: « . . . ha én a chcmia theoriájának nem tudnám egyéb hasznát venni ezen haszontalanságnál, még ma kitekerném a nyakamat». Mindenesetre tény, hogy a találmányra Rómer kért és kapott szabadalmat 1837 februárjában, ő kezdte gyártani Bécsben az új gyújtókat.

Hazánkban, Pesten azonban Irinyi indította meg e gyújtók gyártását 1839-ben, miután Bécsben és Berlinben befejezte egyetemi tanulmányait és végiglátogatta a fejlett német vegyipar főbb központjait. Harcba szállt az osztrák gyárosokkal, akik addig versenytárs nélkül szállították ide az Irinyi-féle gyufákat, s az iparosodást minden módon akadályozó céhekkel együtt igyekeztek megfojtani a Tégifajta gyújtókat előállító kis üzemeket. Irinyi a terézvárosi Nyár utcában rendezkedett.be, naponta 500—600 ezer darab gyufát készített s ezeket az osztrák árunál olcsóbban hozta piacra. A közönség hamar megszerette az új gyufákat, ám az iparba elszegődő legények miatt féltékeny céhek s a hazai konkurrensek szervezett hajszája, de elsősorban az osztrák tőkéseknek kedvező városi tanács többszöri erőszakos közbelépése következtében a gyár mégis válságba került. Egyszer tűzveszélyre, másszor hatósági engedély hiányára hivatkozva állították le, s fennmaradásáért Irinyinek újból és újból kemény csatákat kellett vívnia. Ez a küzdelem és gyárának kétszeri átköltöztetése — először az Ősz és a József utca sarkára (ma Mikszáth Kálmán tér), majd a Városház térre (ma Március 15 tér) — felemésztette szerény jövedelmét* 1842 márciusában azután egy apró, valószínűleg szándékos gyújtogatásból keletkezett tűzeset alkalmat szolgáltatott a városi

134