Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Koczkár Ernő: Új magyar villamosmozdonyok
teherbírása hatalmas. A leküzdött nehézségek nagyságát és az elért eredmények jelentőségét azonban csak úgy tudjuk megítélni, ha a mozdony felépítését és működését behatóbb vizsgálat alá vesszük. Először is ismerkedjünk meg a mozdony típusnevével. Szerkesztők a rajzasztalnál, a dolgozók az üzemben és vasutasok a vonalon egyaránt BoCo-nak nevezik. Ez a becézésnek hangzó elnevezés a szakembernek sok mindent elárul. Azt jelenti, hogy a mozdony két külön forgózsámolyon fut, az egyik Bo, a másik Co jelű. A B, illetve a C betű, mint az ábécé második és harmadik betűje, jelzi, hogy a forgózsámolyokban két, illetve három hajtott tengely van. Az o betű pedig zérust jelent, annak megjelölésére, hogy a mozdony minden tengelye külön meghajtást kap. Ez a típusjelzés nemzetközi; nemcsak BoCo, hanem BoBo, CoCo, sőt BoBoBo mozdonyok is vannak a világon. A Kandó alkotta vasútvillamosítási rendszer egyik nagy előnye, hogy a motorok gazdaságos üzeméhez szükséges áramot a mozdonyban termeli, az országos hálózatból átvett 50 periódusú áram átalakításával. Tehát külön vasúti erőműre vagy áramátalakító alállomásokra — számos külföldi rendszerrel ellentétben — nincs, szüksége. A mozdony egyfázisú váltakozó árammal jár, úgyhogy egyetlen szál felsővezetékkel táplálható. A felvett 16 000 volt feszültségű 50 periódusú, egyfázisú áram a Ivandó-féle fázisváltóba kerül, ott kisfeszültségű, 50 periódusú, háromfázisú árammá alakul át. Vagyis a gépben az áramnak nemcsak a fázisszáma, hanem a feszültsége is megváltozik. Amint később majd látjuk, az energia jobb kihasználása érdekében a fázisváltó az áramot automatikusan, mindig a pillanatnyi terhelésnek megfelelő feszültségen szállítja. A változó feszültségű, 50 periódusú, háromfázisú áram kerül aztán a periódusváltóba. A motorok háromfázisú árammal járnak, ennek folytán a fázisszámot már nem kell megváltoztatni. A periódusszámot ellenben igen; a motorok sebessége ugyanis az áram periódusszámátóTfügg. így lesz az 50 periódusos áramból egyszer alacsonyabb, másszor magasabb periódusszámú áram aszerint, hogy a vezető milyen mozdonysebességet állított be. A fázis- és periódusváltó gépcsoport tehát az alkalmazott motortípusnak és a gazdaságos üzemnek legjobban megfelelő és pillanatonként az adott terheléshez alkalmazkodó formában szállítja az energiát a motoroknak. Ezekre hárul az a feladat, hogy a változatos úton oda juttatott energiát forgómozgássá, munkává alakítsák át. Szabályozásuk nemcsak az áram feszültségének és periódusszámának változtatásával történik, hanem egy szódázott vízzel töltött úgynevezett folyadékindítóval is. De tnielőft a mozdony részletes tanulmányozását elkezdenők,.