Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
IV. Megmunkálás
Izzási szín Hőfok, °C Sötétbarna ................................................................. 600 Barnásvörös................................................................. 650 Sötét cseresznyepiros ............................................. 700 Cseresznyepiros ........................................................ 750 Világos cseresznyepiros ......................................... 800 Vörös............................................................................. 850 Világosvörös .............................................................. 900 Narancssárga............................................................... 950 Sárga ............................................................................ 1000 Világossárga ............................................................ 1050 Sárgásfehér ................................................................. 1100 Vakítófehér ................................................................. 1150... 1300 Eszerint a sötétbarna melegtől a fehérmelegig a hőmérséklet 600 °C-tól 1300 °C-ig változik. mára a fehérmeleg állapot a legjobb kovácsolási meleg. Ötvözetlen szerszámacélt, pl. vágóacélt világos cseresznyevörös állapotban kell kovácsolni. További melegítéskor a kristályok megnagyobbodnak. Ilyen acélról azt mondjuk, hogy túlhevített, és legrosszabb esetben megállapíthatjuk, hogy elégett. Ilyen állapotban az acél nem alkalmas munkadarabok előállítására. Általában a kovácsnak azokat a melegítési előírásokat kell betartania, amelyeket az acélmű a kereskedelemben használt acélfajtákra előír. A kovácsolás után célszerű a munkadarabot hamuba vagy salakba fektetni. A melegítéshez tudni kell, hogy a vasat milyen munkamenet számára melegítjük. Ugyanis pl. hajlítást, lyukasztást, hasítást, duzzasztást vörösmeleg állapotban jobb elvégezni, mint fehérmelegen. Az acél minden melegítése fogyatékkal, leégetéssel jár. A fújtató levegő oxigénje a melegedő vas külső rétegével rideg tömeggé egyesül, amely kovácsolásnál lereped és amelyet revének nevezünk. Kétféle reve ismeretes. Az egyik a levegőfölöslegből keletkezik: ez a vas-oxid. A másik oxigénhiány esetében a redukáló láng hatására lép fel: ez a vas-oxidul. A vas-oxid reve könnyen lepattogzik, a vas-oxidul reve tapadó réteget képez, amely nehezen távolítható el, s káros hatású. Ez utóbbi ellen úgy védekezünk, hogy a tűzhelyet gyenge levegőfölöslegre állítjuk be. Ekkor lepattogzó oxidrevét kapunk, amit könnyebben távolíthatunk el kefével vagy vágóval. A melegítéskor a munkadarab megfogásához tűzifogókat használunk különféle nagyságban és alakéi b) c) d) e) f) g) h) 77. ábra. Tüzifogók 78. ábra. Tűzifogó feszítőgyűrűvel ban (77. ábra). Leghasználatosabbak a lapos, hegyes és szögben hajlított fogók. A tűzifogónak erős, megmunkált szája van, amely nem hajlik meg, ha meleg lesz. A száraknak is oly erőseknek kell lenniük, hogy a kéz nyomásának ne engedjenek és ne rugózzanak. A tüzifogók több változatban készülnek. A hosszú szárú fogóval szilárdabban foghatunk, mint a rövid szárúval. Nagyobb munkadarabok melegítésekor és a szájnál nagyobb nyomás eléréséhez feszítőgyűrűt használunk (78. ábra). A kovács a kezéhez illő fogókat rendszerint maga készíti. Rövid szájrésszel növeljük a fogó emelőhatását. A kovácsoláshoz használt fogók szárai valamivel rövidebbek, mint a tüzifogók szárai. 5. Ráverő az üllőnél A melegítő' a felmelegített munkadarabot a vezetőkovácsnak adja át, aki a kovácsolást irányítja. A vezetőkováccsal szemben jobbra áll az első ráverő segéd, olykor balra a második ráverő. A ráverőnek (segédkovácsnak) feladata a ráverésen kívül az üllő és környékének rendbentartása, a szerszámok megfelelő előkészítése és a vezetőkovács (vagy előkovács) számára mindenféle segítség nyújtása. 78
