Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
VI. Különféle kötések
A) Szegecselés A különálló elemek összefogása, egymáshoz kötése végezhető szegecseléssel, bújtatással, kötegeléssel, csapolással, csavarozással és hegesztéssel. A leggyakrabban előforduló kötések: Hosszabbító kötés vagy toldás. Lehet átlapolt vagy heveredes kötés. Sarokkötések. Változataik: a káva- és keretkötés. Vég- és keresztkötés. A különböző elemek összeerősítésének ősi módja. A szegecselés végezhető hidegen vagy melegen süllyesztett vagy fejezett kivitelben. A szegecseléskor ügyelni kell arra, hogy a szegecs megfelelő 300. ábra. Hagyományos szegecskötések, a—d román szegecsformák; e—g gót szegek; h reneszánsz szeg hosszúságú legyen és hogy teljesen kitöltse a furatot. A szegecselés a szerkezeti szükségszerűségen kívül olykor művészi kifejezője az összeerősítésnek. A legtöbb stíluskorszakban ki is hangsúlyozták, különösen a korai időben, amikor a szeg nemcsak az egyes elemek összekötésére szolgált, hanem ajtópántokat, vakpántokat, keresztvasakat erősítettek fel vele az alátétjére, a fatalpra, s már pusztán ritmikus sorai is dekoratív értékűek voltak. Ezentúl maga a szeg feje az alátét rozettával együtt jellemző kiképzésű az egyes korokra. Szegecseléssel erősítették fel a különböző díszítőelemeket is, ilyenkor azonban szerepének megfelelően kevésbé hangsúlyozott. A 300. ábra hagyományos, míg a 301. ábra korszerű alkalmazásokat szemléltet. 153 301. ábra. Korszerű szegecskötés
