Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
I. Művészi kovácsmunkák és az épületdíszítő lakatosság történeti fejlődése
A) A díszítő vasművesség múltja 1. Az épület Az emberi alkotóképesség legkifejezőbb formai eredménye az építészet. Minden korszak legkiválóbb elméi foglalkoztak az építészet problémáival. Az épület külső megjelenésében és szerkezeti tulajdonságaival magán viseli korának társadalmi berendezkedését; nemkülönben gazdasági állapotát, technikai fejlettségét és politikai helyzetét. A nagy hódítók, a hűbéri rendszer kényurai építészeti emlékekben akartak örökkévalóvá válni. Az építészeti alkotások a múltban síremlékek, templomok, várak formájában, egyrészt a vallási fanatizmust szolgálták, a zsarnokok dicsőítésére s védelmére épültek; később pedig a meggazdagodott nagypolgárság vagyonának hirdetői voltak. Ezzel szemben a jelen és a jövő útjain az emberi kényelmet, a szociális fejlődést segítik elő. 2. Az épületdíszítés múltja Amióta az ember a barlangokból kikerült és első lakását megépítette, a lakhatósági szempontokon kívül idővel annak díszítéséhez is hozzáfogott. Az emberi alkotásvágy és a szépségre való törekvés különböző formákban jelenik meg az épületeken. A fejlődés folyamán, amikor már az építést hivatott művészek végzik, ez a díszítő tevékenység kialakítja a maga területeit. Az egyiptomiak, médek és perzsák építészeti maradványain mindenütt felismerhető az a díszítő törekvés, amellyel az épület tömbjének rideg anyagszerűségét megtörni igyekeztek. Különösen a bejáró nyílásokra ügyeltek, amelyeknek gazdag kiképzést adtak. A leggyakoribb díszítőmotívum az oszlop, amelyet színesre festett fából vagy kőből faragtak ki. Az egyiptomi sziklasírok bejárati szobordíszei, valamint a belső térben elhelyezett faliképek és domborművek is szorosan az épületdíszítés szerves részei. A görögországi, elsősorban az akropoliszok vallásos építkezéseinek díszítőjárulékai is főképpen az oszlopok, amelyeknek csodálatosan szép rendszereit még ma is szívesen alkalmazzák az újabbkori építészeti irányok. A görögök a tetőgerendák falazat feletti részeit is gazdag faragásokkal látták el. A római építkezések díszítését az oszlopok, pillérek, párkányok szertelenségig fokozott kiképzései adták. Ugyanebben a korszakban a bizánci építészek a kő és márvány alkalmazásán kívül égetett cserepet, színes köveket és aranyozott üveglapocskákat helyeztek el „mozaik” formájában az épület külső és belső falazatán. A második évezredet megelőző századok épületeinek fő díszítőanyaga a márvány és a kő, viszont az ezredforduló első századában a kő és a márvány mellett megjelenik a „vas”. 3. Vasművesség az építészet szolgálatában A római birodalom területén a boltíves építkezés új formákat keres, viszont a keletrómai birodalom-11
