Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Magyar Tudományos Akadémia intézetei
érzékenységének vizsgálatára is. Kétségtelen, hogy ezek a számítások nagy segítséget nyújthatnak az iparág egyes problémáira vonatkozó döntések meghozatalában. Az elektronikus adatfeldolgozó berendezéseknek a vállalatok igazgatásában való alkalmazása mintegy másfél évtizedes múltra tekinthet vissza. Ez az alkalmazás elsősorban az ügyvitelt érintette, ezért a Számítási Központ kutatói abg találtak irodalmat, amikor a berendezést bérelszámoláshoz kívánták felhasználni. A bérelszámolás nagy tömegű adat feldolgozását követeli meg, s pusztán ez a tény előtérbe helyezi az elektronikus adatfeldolgozó berendezés igénybevételét. Ugyanakkor nem követeb bonyolult matematikai problémák megoldását. A Központ megállapítása szerint a bérelszámolásban az elektronikus adatfeldolgozó berendezés igénybevétele csak akkor gazdaságos, ha a vállalati igazgatás egészére vagy legalábbis nagy részére kiterjesztik az elektronikus berendezés alkalmazását. A bérelszámolási bizonylatok adatait ui. integrált adatfeldolgozás esetén más döntési feladatok megoldásában is fel lehet használni. így pl. a termelési program teljesítésének ellenőrzéséhez legelőnyösebben a bérbizonylatok — munkautalványok — használhatók fel. A bérelszámolás elektronikus adatfeldolgozó berendezésen való elvégzése ugyanakkor lehetőséget nyújt a szocialista bérezési elvek következetesebb érvényesítésére is. Hagyományos irodagépek alkalmazása esetén a nagy tömegű számolási munkák általában arra kényszerítik a vállalatokat, hogy a lehető legegyszerűbb bérrendszereket alkalmazzák. Az elektronikus adatfeldolgozó berendezés viszont lehetővé teszi, hogy minden területen a legmegfelelőbb bérrendszert vezessék be, és ez az esetek többségében kombinált bérrendszerek alkalmazását jelenti. Mindezeket figyelembe véve a Számítástechnikai Központ elkészített egy ún. bérszámfejtési rutint, amely az információ integrált feldolgozása szempontjából zárt bérelszámolás egyik részfeladatának, a munkás-állománycsoportba tartozó munkavállalók hó végi bérszámfejtésének megoldását foglalja magába. A gyakorlati problémák és eredmények ismertetése után nézzünk néhány olyan kérdést is, amelynek megoldása során a Központ munkatársainak elméleti feladatokat kellett megoldaniuk. A Központban pl. az Erzsébet-híd merevítő tartóinak szilárdságtani számítására egy új numerikus módszert dolgoztak ki. A függőhidak (lánc- vagy kábelhidak) tervezése során a merevítő tartó tapasztalat alapján felvett geometriai méreteit az összes veszélyes teherállások figyelembevételével szilárdságtanilag ellenőrizni kell. Ha az ellenőrzés során a felvett méretek nem bizonyulnak megfelelőnek, újabb variánsokat kell felvenni és ellenőrizni. A szokásos szilárdságtani vizsgálati módszerek a merevítő tartó keresztmetszetét általában állandónak tekintik, a láncot, ill. a kábelt a merevítő tartóval összekötő függesztőrudakat pedig egy folytonos függesztőlepellel helyettesítik. Az így kapott tartó szilárdságtani állapotát leíró differenciálegyenletet valamilyen pontos vagy közelítő módszerrel oldják meg. Minthogy a helyettesítő tartó nem ekvivalens a tényleges szerkezettel, feszültségviszonyaik sem egyeznek meg teljesen. A közelítő eljárás pontatlanságát a megengedett feszültségek bizonyos fokú csökkentésével veszik figyelembe, ami jelentős anyagtöbblet felhasználásával jár. A magyar mátrixelméleti iskola az utóbbi években kialakított egy, a valóságos helyzetet pontosabban követő számítási módszert, amely már nem függesztőlepelki helyettesíti a függesztőrudakat, azonban modern elektronikus számítógép hiányában mindeddig csak azonos keresztmetszetű lánctagokból, azonos keresztmetszetű és egymástól egyenlő távolságban elhelyezkedő függesztőrudakból és egész hosszában egyenlő hajlítószilárdságú merevítő tartókból épült lánchidak esetében (az ún. ,egyenletes” lánchidak esetében) lehetett a gyakorlatban ténylegesen elvégezni a számítást. 82
