Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium intézetei
feldolgozó képességét, az ipartelepek gazdaságos kiszolgálását és mindezekkel kapcsolatban az állomások tolatómozdony-szükségletét. E témák kidolgozására grafikus, ill. grafikus és analitikus módszer együttes alkalmazását javasolták. Ezeken kívül különös figyelmet fordítottak a tolató tehervonatok gazdaságos összeállításának módszereire, főként abból a szempontból, hogy ezt a célt tudományos és ugyanakkor a gyakorlat számára is jól hasznosítható eljárásokkal lehessen megvalósítani. Ez ideig ui. a többi vasutaknál is hiányzott olyan általános érvényű módszer, amelynek segítségével az elegyrendezés során kiküszöbölhetők a felesleges mozgások és a szükségesnél több vágány használata. Adott elegy- és vágánymennyi* ség esetén optimálisnak tekinthető megoldásra közérthető formulákat dolgoztak ki. E munkák alapján nyilvánvaló, hogy a rendezést matematikai problémaként kezelve a gyakorlatban jól felhasználható eredmények hozhatók létre. Ennek figyelembevételével az irodalomban ismertetett, a hatványozás, valamint a mértani haladvány törvényszerűségeit követő változatok mellé a rendezési tervek készítésére a számtani haladvány, valamint a számtani és mértani haladvány együttes sajátosságait érvényesítő megoldásokat alkalmaztak. A kidolgozott módszerek üzemi alkalmazása során szerzett tapasztalatok — az előző gyakorlathoz képest — a rendezési időráfordítás 20—50°o-os csökkenését mutatják. Foglalkoztak a vonatközlekedési terv vizsgálatával is, s a jelenlegi módszert összehasonlították az optimális változat megközelítésére alkalmas újabb módszerekkel. Az állomási technológiai folyamatot is új eljárás szerint építették fel, és vizsgálták az állomási teljesítőképesség alakulását. Az állomási munkák módszereinek korszerűsítésére az árukezelési helyek kiszolgálásának új tervezési módszerét dolgozták ki. A tanulmányban ismertetett alapelvek szem előtt tartásával végzett kiszolgálások a kocsitartózkodás kedvezőbb alakulását eredményezik. Az állomási munkák egyik legjelentősebb mutatója, a kocsimozdítási egységidő csak a tolatásoknál konkrét feladatként felmerülő műveletek időszükségletének vizsgálata alapján állapítható meg. A kutatómunka során a különböző munkaigényű feladatokhoz megfelelő, differenciált normák kidolgozásának módszerét állapították meg. A módszer alapján megállapított normák lehetővé teszik a dolgozók munkájának helyes elbírálását mennyiségi és minőségi szempontból, továbbá a tolatómozdony-szükséglet pontos meghatározását. A kocsitartózkodási idő, a vasúti forgalom lebonyolításának egyik fontos mutatója. Szükséges tehát helyes tervezése és meghatározása. Az Intézetben kidolgozott módszer a ható tényezők vizsgálata alapján a műveletek időszükségletének és az elegytovábbítás gyakoriságának függvényében adja meg a kocsitartózkodási időt. Az eredménvül kapott értékek egyben műszaki-gazdasági normáknak tekinthetők, amelyek alapján az állomások teljesítményei megfelelően értékelhetők. Szorosan ehhez kapcsolódik a vasútvonalak maximális átbocsátóképességének meghatározása. Ennek kapcsán tisztázták azokat a feltételeket, amelyek mellett a vasútvonalak maximális átbocsátó- és szállítóképessége különböző sebességű vonatok közlekedtetése esetén meghatározható. Az 1962. év első felében jelentős fejlesztés volt a Járműkísérleti Osztály megszervezése. Ez a Járműkísérleti Főnökség és az Intézet egyesítése útján jött létre. Az Osztály három csoportra oszlik: — Vontatási és Energetikai Csoport, — Járműfejlesztési Csoport, — Jármű- és Fékkísérleti Csoport. 27 Műszaki Tudományos kutatások M.-on 417