Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
ellátott műszert használni, amellyel több kemence mérése végezhető, és a hőmérsékletmérés utólag is ellenőrizhető. Az üzemi gyakorlat azt mutatta, hogy az ellenőrzés után a mérések minden esetben tökéletesek voltak. A mérés üzemszerű alkalmazásának számos előnye van: az adagkészítés közben pontosan mérhető a hőmérséklet, ennek ismeretében gazdaságosabban és egyenletesebben fűthetők a kemencék; pontosan megállapítható minden acélféleségre a legkedvezőbb csapolási és öntési hőmérséklet; a gyártmányok értékesítési ára emelkedik, a selejt csökken; pontosabb technológiai előírások adhatók; ellenőrizhető az acélgyártók és olvasztárok munkája. Ezeket az előnyöket a nagyüzemek is felismerték, amit az is bizonyít, hogy a minőség javítása végett ezt a módszert mindenütt bevezették. Az Acélmetallurgiai Osztály dolgozói a többi között kísérletet végeztek hidegen hengerelt transzformátorszalag-anyag előállítására. Az elvégzett laboratóriumi kísérletek után a Csepeli Vas- és Fémművekben 1956-ban megkezdték az üzemi kísérleteket is. Az üzemi kísérletek befejezése után, 1957-ben kb. 5 tonna kész szalaganyagot gyártottak, amelynek végső lágyítását részint vákuumban, részint hidrogén védőgázban végezték. Sikeresen foglalkozik az Acélmetallurgiai Osztály a vákuumolvasztás technológiájával tiszta vas és különleges ötvözetek gyártásához. Itt jelentős probléma az olvasztótégely elkészítése. Ezért az Intézetben levő vákuum-olvasztóberendezésekben elsősorban ilyen irányú kísérleteket indítottak meg. Sikerült olvasztott, őrölt magnezit alapanyagból megfelelő tégelyt készíteni, megállapítani a megfelelő szemcseösszetételt és a zsugorítás módját. Az így elkészített tégely technológiájának leírását az Intézet átadta mindazoknak az üzemeknek, amelyek ipari méretű vákuumolvasztókemencével rendelkeznek. j A kis széntartalmú Cr—Ni ausztenites acélok gyártási kísérletei is igen jelentős helyet foglalnak el az Intézet munkatervében. Az utóbbi időben világszerte megnövekedett a kis széntartalmú króm—nikkel ausztenites acélok felhasználási területe. Ezeket az acélokat a vegyipari gépgyártás nagy arányú fejlesztése folytán a hazai feldolgozóipar is fokozott mértékben igényli. Annak ellenére, hogy az egészen kevés karbont tartalmazó, saválló acélokat indukciós kemencékben állították elő, * éppen az igények növekedése közvetkeztében mindinkább előtérbe került a fényíves kemencékben való gyártás szükségessége. Az Intézet kísérletei során azt kutatja, miképpen állíthatók elő oxigén felhasználásával fényíves elektromos kemencében kellő biztonsággal és kis szénveszteséggel a kívánt kis karbontartalmú saválló acélok. A kísérleteket az Osztály 200 kg-os fényíves kemencéjében végezték. Sikerült megoldani azt a feladatot, hogy tiszta alapanyagból kiindulva, az oxigénnel végzett frissítés során a króm veszteség tűrhető legyen. Ugyanakkor az adag végső karbontartalma 0,03—0,06%, tehát a kitűzött célnak megfelelő volt. Igen fontosak voltak azok a vizsgálatok, amelyeknek célja a legalább 40 kp/mm2 folyáshatárú, hegeszthető szerkezeti acél előállítása volt. A vizsgálat az MTA 50-es és St 52 alapösszetételű acélok különböző dezoxidáló anyagokkal való kezelésének hatására terjedt ki. A kísérlet során három dezoxidáló anyagot használtak, ezek az Al, a CaSiAl és a SiZr voltak. A kísérletekből megállapítható volt, hogy a CaSiAlmal való dezoxidálás adta a legkedvezőbb folyáshatárértékeket, mivel az így dezoxidált anyagok között csak egy esetben fordult elő 35 kp/mm2 folyáshatár alatti érték, a többi öt adag esetében azonban 40 kp/mm2-es folyáshatárértékeket kaptak. Megállapítható volt még, hogy 40 kp/mm2 folyáshatár érhető el, ha a mangánhatár 1,30—1,50%, 0,30—0,55% szilíciumtartalommal, vagy 0,9—1,3% mangántartalommal a szilíciumtartalmat mintegy 1%-ig növelik. 251 í
