Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
Az utolsó 10—20 évben a titánnal ötvözött szerkezeti acélok egész sorának kifejlesztésén fáradoztak jóformán az összes fejlett ipari államokban. Ezeket az acélokat mind SM, mind ívfényes kemencékben állítják elő. Az Intézet a nagyobb Ti-tartalmá acélok gyártási kísérletei során találkozott a titánötvözés kis találati valószínűségének problémájával. A titánötvözés megfelelő találati biztonságának elérésére olyan salakot kísérleteztek ki, amelynek Si02-tartalma maximum 15%, és emellett minimum 0% Ti02-ot tartalmaz. A titánt a salakképzés után adagolják. Ezzel a módszerrel 80%-os Ti-kihozatalt is el lehet érni, tehát ily módon a Ti az előírt határok közé biztonsággal beállítható. A salak Ti02-tartalmának gazdaságos beállítására olcsó ásványt, az ún. wehrlitet alkalmazták. Az öntvénytermelés legutóbbi 15 esztendejét a több, jobb és gazdaságosabb gyártásra való törekvés jellemzi. A hazánkban 1950-ben szerény keretek közt megindult öntödei kutatást is ez a célkitűzés vezette. Az alapanyag-kutatás területén felmérte az ország formázóhomok-lelőhelyeit, vizsgálta azok minőségét, és kidolgozta a lelőhelyek változó homokösszetételét kiküszöbölő egységes, szintetikus homoktípust. Az Intézet a héjformázás hazai alapjainak lerakásában is kezdeményező szerepet vállalt, és létrehozta az első hazai géptípust. A szénsav—vízüveg formázás laboratóriumi kísérleteit eredményesen végezték el az Intézet Öntödei Osztályán. Az öntöttvas szilárdsági tulajdonságainak javítása a szovjet tapasztalatok nyomán indult meg, a módosított öntöttvas és a gömbgrafitos öntöttvas gyártásával. Széles körű elméleti és üzemi kísérletekkel vizsgálták az osztály munkatársai a gyártás hazai lehetőségeit. E kísérletek egyik eredménye a gömbgrafitos öntöttvasból gyártott hengerműi hengerek gyártás-technológiájának kidolgozása és üzemi bevezetése. Szóljunk még néhány szót az előbb említett módosított öntöttvasról. Az elmúlt évszázadban az öntöttvas minőségét javító eljárások két irányban fejlődtek. Részint a fémes alapanyag szilárdságát növelték, részint a grafitlapok mennyiségének, alakjának, elrendezésének megváltoztatásával kívánták az öntöttvas szilárdságát növelni. A fémes alapanyag szilárdságának növelése annak perlites szövetével érhető el. Az öntöttvas szilárdságának növekednie kell, ha a teherbíró fémes alapanyag összefüggését megszakító grafitlemezek mennyisége csökken. A grafit mennyiségének és ezzel egyértelműen az összes karbontartalomnak csökkentését acélhulladék adagolásával lehet elérni. A grafitelrendeződés megváltozását az öntöttvas túlhevítésével vagy alacsonyabb hőmérsékleten hosszabb ideig tartó állásával érhetjük el. Piwoivarski/ és Hanemann egymástól függetlenül azt tapasztalták, hogy az olvadók túlhevítésével vagy hosszabb ideig való állásával a grafit finomabb eloszlású lesz, és az öntöttvas szilárdsága is növekedik. A kisebb karbontartalmú hipoeutektikus öntöttvasban a túlhevítés hatására a primer ausztenit kristályok között keletkezett eutektikus, hálós elrendezésű (szegregált) grafit a szilárdsági tulajdonságokat viszont erősen rontja. A grafitnak ilyen káros kiválását meg lehet akadályozni, ha a felolvadt csirák helyett új kristályosodási magokat viszünk a fürdőbe, s ezáltal a grafit sok magból kiindulva, egyenletesen, finoman elosztott lemezek alakjában kristályosodik. Ebből az elvből indul ki az öntöttvas minőségét javító eljárás, amelyet nálunk az öntöttvas módosításának nevezürk. Az Intézetben félüzemi kísérletek folytak annak megállapítására, hogy az MSZ 5729—52 szabványban megadott acélhulladék adagolása és az összetételi határok betartása mellett milyen biztonsággal gyárthatók az egyes minőségi kategóriák 252
