Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Magyar Tudományos Akadémia intézetei
vizsgálatok néhány hasadási termékre vonatkozóan. Eluciós kísérletekkel vizsgálták meg, hogy a humuszon erősen adszorbeálódott hasadási termékek bizonyos körülmények között milyen sorrendben szabadulnak fel a kationcseréléses kötésből. A tőzeg a humuszsavak legdúsabb és aránylag legtisztább forrása, többnyire kb. felerészben humuszsavakból áll. A keceli tőzegfejtő telepről származó, igen fiatal tőzeget durva szitán bő vízzel megtisztították az agyagtól és homoktól. Ezután 250 p.m lyukméretű, szitán vizesen átmosták, és vízben úsztatták néhány órán át, hogy a fölöződő, cellulózban gazdag, kisebb fajsúlyú frakcióktól elválasszák. A száraz anyagot néhány órán át mosták benzollal a kátrányos, bitumenes anyagok eltávolítására, majd szárítás után néhány órán át rázták 96%-os alkohollal, hogy a benzolt eltávolítsák és ezáltal hidrofil sajátságát visszanyerje, továbbá, hogy az alkoholban oldódó, kisebb molekulasúlyú növényi savakat kioldják belőle. A száraz preparátummal nagyobb méretű üvegcsövet töltöttek meg és 0.1 n HCl-at engedtek át rajta, amíg összes kation kicserélésre alkalmas csoportjai H+-alakra nem cserélődtek ki. A fölösleges savat desztillált vizes mosással távolították el. E folyamatot pH- mérővel ellenőrizték. Az így elkészített tőzegpreparátum adszorpciós vizsgálatok elvégzésére alkalmas. A kísérletekhez esetenként 0,75 g-ot használtak fel. Desztillált vízben megáztatva, buborékmentesen megtöltöttek vele egy 8 mm átmérőjű üvegcsövet, amelyet ilyen súlyú preparátum 17 cm magasságban tölt meg. Az alsó csap nyitásával szabályozható az eluátum csepegési sebessége, a felső csap pedig az eluens szintjének állandósítását és így a preparátumoszlopon levő nyomás állandóságát biztosítja. Nagjmbb aktivitások esetén a kicsepegőhöz csillámablakos átáramoltatóbetét csatlakozik, amelyet végablakos GM-cső ablaka alá helyezve, GM-csöves berendezésekkel folyamatosan mérhető az eluátum aktivitásváltozása. Ellenkező esetben az eluátumot cseppenként, ml-enként vagy nagyobb térfogatokban kell szedőbe gyűjteni és aktivitását bepárlás után meghatározni. Eluensekül pontosan ismert pH-jú és különböző koncentrációjú HC1, XaCl, CaCl2 és FeOlg • 6 H20 vizes oldatait használták. Az eluensek kiválasztásában — a HCl-oldatoktól eltekintve— az vezette a kutatókat, hogy ioncserét végezhessenek olyan egy-, két- és háromvegyértékű kationokkal, amelyek előfordulása a természetes vizekben pl. ivóvizekben viszonylag gyakori. A kísérlet során megvizsgálták a 137Cs, 131I, 90Sr, 90Y, 130Ba és 140La izotópok adszorbcióját humuszsavban dúsított tőzegkészítményen. Megállapították, hogy a 131I anion kivételével valamennyi erősen adszorbeálódik rendkívül híg vizes oldatból. Az adszorpció erősségére vonatkozólag végzett eluciós kísérletek megerősítették Szalay és munkatársai eredményeit uranil és más kationok adszorpciójával kapcsolatban. Az adszorpció erőssége nagymértékben nő a kationok vegyértékével és az atomsúllyal. A vizsgálatok alapján feltehető, hogy a termőtalaj humusztartalma erősen adszorbeálja az atombomba-robbanások után az esővel a talajba jutó hasadási termékek nagy részét és visszatartja azokat attól, hogy az ivóvízbe jussanak. E kísérleteit az Intézet nagyszámú hasadási termékre kiterjesztette, amikor a Központi Fizikai Kutatóintézet atomreaktora megindult és lehetővé vált urán-oxid besugárzásával a hasadási termékek teljesebb spektrumát előállítani. 1 g igen tiszta urán-oxidot sugároztak be a kísérleti reaktorban 4 órán át 1013 termikus n/cm2 • s fluxussal. G hónapi lecsengési idő után salétromsavban oldották fel, és éteres oldószeres kivonatolással a nagy mennyiségű urániumot eltávolították. Amint a sugármérések mutatták, az urániummal együtt egyes hasadási termékek részben szintén átmentek az éteres fázisba. A hasadási termékek túlnyomó része a salétromsavas fázisban maradt. Ezt a bepárlás után 1 ml n salétromsavban vették fel. E standardi-13 í
