Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

Mint a fenti példák bizonyítják, a szocializmust építő országok új címert választottak, vagy az új viszonyok szerint módosították címereiket a nagy történelmi fordulat, a fasizmus alóli felszabadulás és a szocialista építés megkezdése után. Az elmondottak után aligha lehet kétséges, hogy Magyarország nem tarthatott meg többet a régi címerből, mint amennyi belekerült új népköztársasági címerünkbe, ez idő szerint a világ egyik legfiatalabb nemzeti jelvényébe. Az oroszlánok, sasok és hasonló nemzeti szimbólumok nem sértették más népek, nemzetek érzékenységét — ezért tudtak fennmaradni a szocializmust építő országokban is. A Kossuth-címer azonban minden heraldikai szépsége mellett és annak ellenére, hogy történelmünknek valóban haladó hagyománya — nem maradhatott egy szocializmust építő ország nemzetközileg használt jelvénye, mert elemeit hosszú időn át annyira félremagyarázták, hogy az idők folyamán ráragadt ez a soviniszta értelmezés, s a szomszéd népek érthető bizalmatlansággal fogadnák a négy folyó—három halom szimbólumának visszatérését. Nem is beszélve arról, hogy az apostoli királyságot jelentő (bár bizánci eredetű) kettőskereszt semmiképpen nem férhet meg egy olyan ország címerében, amely mindörökre száműzte a királyságot, sőt a polgári köztársaság fejlődési fokán is évekkel ezelőtt átlépett.

Még egy kérdés vetődhet fel: van-e szükség ma még a címerekre, van-e egyáltalán valami jelentőségük ezeknek a régi eredetű jelvényeknek? A válasz csak az lehet: feltétlenül szükség van rájuk mindaddig, amíg önálló országok vanniak, amíg ezek , között kapcsolatok állanak fenn, tehát kifelé és befelé valamiképpen meg kell mutatkoznia az ország jelképének. S ezért nem volt hiábavaló ,— noha sokszor túlhajtott és túl szenvedélyes volt — az a sok vita, ami megelőzte új címerünk születését. Igazuk volt azoknak, akik a nemzeti hagyományok nevében

61