Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

nagyhatalmi hóbort, a hírhedt magyar sovinizmus, a szomszéd népek elleni, minden addigit felülmúló uszítás. Mi sem természetesebb, mint hogy ennek a régi, királyi, úgynevezett kis-címer felelt meg legjobban szimbólumként. Egyes katonai zászlókon az úgynevezett „egyesített” címert is bevezették, sőt 1939-ben — Horthy királlyá koronázási tervének egyik jeleként — a zászlórúd hegyére a Horthy-család címere is felkerült. A fehérruhás angyalok által őrzött címer jegyében követték el Horthyék leggyalázatosabb rémtetteiket a magyar nép és a Duna-medence más népei ellen. Ennek jegyében küldték Hitler csatlósaiként a szocializmus országa ellen a magyar munkásokat, parasztokat, az alkotásra és békére vágyó emberek százezreit, biztos pusztulásba az ország egymillió lakosát.

Mi következhetett már ezután, mint a német nácizmust majmoló „címer” — a nyilaskereszt? A nyilasok egyébként jelvényük és a „hungarizmust” jelölő H-betű mellett a koronás-angyalos címert is használták. Ennek rövid uralma hazánk történelmének talán legsötétebb fejezete. Tömeggyilkosságok, a szadista téboly tobzódása jellemezte ezt a pár hónapos időszakot, amelynek a Szovjet Hadsereg felszabadító harca vetett véget, és 1945 április 4-én Magyarország területéről kitakarodott az utolsó fasiszta katona is.

A felszabadulás után, illetve 1946 február 1-én, a Magyar Köztársaság kikiáltása után ismét a két forradalom emlékeit őrző Kössuth-címer lett hazánk nemzeti jelvénye. Nagyjában-egészében meg is felelt annak a korszaknak, amelynek egyik legfontosabb tartalma az volt, hogy szakítottunk a királysággal és a fasizmussal, s a leghaladóbb hagyományok folytatói és örökösei akarunk lenni.

50