Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

dúlt a nép, 400 év után elzavarta a Habsburgokat, felszá­molta a királyság ósdi intézményét, létrehozta a köztársa­ságot. Az 1867 utáni közjogi vitáknak mindenesetre volt egy eredménye: a magyar történelem során először született pontos leírás a címevekről. Először — mint erről már szó volt — 1848-ban említi törvény a magyar címert, de csak ennyit szentel neki: „Az országos czímer régi jogaiba visz­­szaallíHatik” 1874 február 9-én Ferenc József aláírásával „legfelsőbb kézirat” állapította meg a magyar címei és 1896-ban, a millennium évében született meg az új törvény, amely részletes szakszerűséggel magyarázza el a címerek minden alkatrészét, és pontos leírást ad az egészről. 1918 november 28-án, a királyság megszüntetése után, ismét a Kossuth-címer lépett életbe. Az ok feltehe­tően ugyanaz volt, mint hetven év előtt: sem idő, sem le­hetőség nem volt új címer tervezésére, de a koronátlan címer mindenesetre jelképezte a köztársaságot. Megma­radt azonban mindaz, amit a szomszédos, ugyancsak ön­tudatra ébredt népek joggal kifogásoltak: a félremagya­rázott jelentőségű vágások, a magyar—szlovák ellentéte­ket szító kettőskereszt és az ugyancsak rossz értelmet nyert hármashalom. A Magyar Tanácsköztársaságnak összesen 134 napig tartó fennállása ugyancsak rövid volt ahhoz, hogy a min­denfelől szorongató ellenséggel és a belső árulókkal vívott harcai köziben a címerproblémára is gondot fordíthasson. A Magyar Tanácsköztársaság címere, illetve inkább jel­vénye az ötágú vörös csillag volt. Amikor az antant-hatal­mak vérbefojtották a Tanácsköztársaságot és uralomra jut­tatták a fehérterrort, Horthy Miklóssal együtt visszatért a 4 A magyar elmer álfa 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom