Wille, Hermann Heinz: A kocsitól a gépkocsiig (Budapest, 1967)
Álmok és a valóság között
Kezdetben a gőzkocsi gondolata uralta az elméket. így Richard Trevithick, Murdock segédje nem nyugodott, amíg egy saját modellt nem épített magának. Trevithick szerencsés fogással leküzdötte azokat a nehézségeket, amelyeken Cugnot és mestere, Murdock, megfeneklett. A kazánt függőlegesen helyezte el. Az energiaátalakító dugattyúinak erejét hajtókarok, forgattyú és fogaskerék-meghajtás vitte át a kerekekre. Trevithick — bár a vázra egy igazi postakocsit épített karosszériának — inkább a lokomotívnak, mint az autónak az előfutárát alkotta meg. Emellett szól az elnevezés — „Dick kapitány pufogója” — is. 1801 karácsony estéjén Londonban — megint csak a szabadalmát féltő Boulton & Watt cég erélyes tiltakozása ellenére — próbajáratot tartottak. Trevithick erre a célra egy cirkuszféleséget rendezett be, és azok a nézők, akikben volt elég bátorság, egy shillingért még egy kört is mehettek. A koraszülött lokomobil impozáns hatást kelthetett a postakocsi és az ügető ló sebességéhez szokott kortársakban. Második modelljével, amelyet a feltaláló a rossz angol útviszonyok miatt sínekre állított, tíz évvel honfitársa, George Stephenson előtt véglegesen a lokomotívnál kötött ki. A modern közlekedés történetében ezzel eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a fejlődés szálai elválnak egymástól, és ettől kezdve két irányban, a sínen futó és az országúti járművek irányában haladnak tovább. Jóllehet minden körülmény a szárazföldi közlekedés megjavítását követelte, kezdetben úgy látszott, hogy a vasút bele fog pusztulni a kezdeti nehézségekbe. Trevithicket sarlatánnak bélyegezték, és kiüldözték az országból. Dél-Amerikába ment bányamérnöknek, ahol magasnyomású gőzgépeivel és szivattyúival Peru ezüstbányáit óvta az eláradástól. Amikor kitört a háború, habozás nélkül fegyvert ragadott, és a perui nép oldalára állt a spanyol gyarmatosítókkal szemben. A harc egyenlőtlen volt. Az angol feltaláló mindent elveszített, és koldusszegényen visszatért Angliába. 1833'ban a szegények temetőjében helyezték örök nyugalomra. Közben a technika birodalmában nagy változások előjelei mutatkoztak. A szél, a víz és a gáz erejéhez új erő járult: a villamosság. Az olasz Luigi Galvani békacomb-kísérletei a galvánelem felfedezéséhez vezettek. Nagy ellenfele, Alessandro Volta találta fel a galvántelepet, az angol Michael Faraday az elektromágneses indukciót, a német—orosz Borisz Szemjonovics Jakobi fizikus pedig az első használható telephajtotta villanymotort. A négy tudós, anélkül, hogy erről tudtak volna, egyúttal a közlekedés és a jövendő járművillamosság terén is úttörő munkát végzett. De ennél is több történt még: az első gőzhajó átszelte az óceánt, és az ember gázzal töltött léggömbökkel megkezdte az előnyomulást a levegő birodalmába. George Stephensonnak, Trevithick honfitársának pedig sikerült elismertetnie a sínhez kötött gőzkocsit, a vasutat. A fő probléma, amelyet Stephensonnak, a newcastle-i bányamunkás fiának meg kellett oldania, abban állt, hogy a sínekre helyezett gőzgépen kívül annak fűtőanyagát, a szenet is szállíthatóvá tegye. Azt, hogy ez lehetséges, Stephenson már első lokomotívjával bebizonyította, amely 1814-ben tette meg a próbautat a killingworthi szénbányában. 6 km óránkénti sebességgel 30 tonna hasznos terhet vontatott anélkül, hogy kisiklott volna. A bányatulajdonosok a teljesítményen fellelkesülve 20
