Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)
Rényi Péter: A reformer
Bár azt vallotta, - különösképpen a tizennégy-tizenöt éves korában, Lipcsében, a Máser-féle nyomdásztechnikumban a nála jóval idősebb német tanulótársaitól elszenvedett „kegyetlen komiszságokra” emlékezve-, hogy „itthon mindig több emberséget tapasztaltam, mint Németországban, ahol gyakran megfordultam”, (egyébként is csalódott abban a „naiv 48-as ideológiában”, hogy Nyugaton „több szabadságot, igazságot és emberséget” találni; úgyis mondhatnánk, nem tartozott a nyugatimádókhoz) - teljesen tisztában volt a magyar mizériákkal, a kulturális hátránnyal, a tőkehiánnyal, a polgárosodás megkésettségével, az átkos nagybirtok, a feudális múlt súlyos terheivel, és a jelen mind fenyegetőbb veszélyeivel. A modernizálást nem képzelte, nem is képzelhette el másképp, mint a tőkés piacgazdaság kibontakoztatása útján, a vállalkozók, a kezdeményezők, a fejlett országok technikájához és szervezettségéhez felcsatlakozó vállalatok és cégek felkarolása útján. Hogy ezirányú aktivitásai miért hasonlítanak oly meghökkentő mértékben mai célkitűzéseinkhez, az elsősorban azzal függ össze, hogy a tőkés Magyarországon akkor sem volt igazi piac, nem volt igazi verseny, és igazi teljesítménykényszer, nem működtek rendeltetésszerűen az anyagi ösztönzők, nem becsülték meg kellőképpen a minőséget, a szakképzettséget, az innovációt. Mindmegannyi akadály és nehézség, amely, mint a példa mutatja, jelen lehet kapitalista viszonyok között is. Kner Imre szinte még gyerek volt, amikor már ezek a kérdések lekötötték figyelmét. Érdemes felidézni, milyen következtetéseken át jutott el - a maiaktól természetesen nagyon eltérő társadalmi-gazdasági viszonyok elemzésén át - a mindmáig érvényes tanulságokhoz. „1902-től fogva-írja 1938. április 28-i »vallomásos« levelében - állandóan figyelek olyan problémákra, amelyekkel a középosztály nálunk nem szokott foglalkozni, és most is csak kis részében, felületesen és tisztára érzelmi alapon foglalkozik... 41
