Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Kner Erzsébet: Az asztalfőn

kész segítőtárs a nehéz helyzetekben, segítésre készen nagy rajztudásával, ötletességével.

Gyomán középiskola nem lévén, tíz éves korunkban mindnyájunknak el kellett hagyni az otthont s valamilyen közeli vagy7 távolabbi városban iskolát találni. Több évi intézeti bentlakás után én is tizennyolc éves koromban kerültem haza Gyomára, ahol több évet töltöttem részint vidám semmittevésben, részben, mint a nyomda mellett működő könyvkötészetnek leszerződött tanulója. Később Alberttal együtt kiutaztunk a lipcsei Grafikai Akadémiára, ami utána komoly munka évei kezdődtek. Lipcsei tanulásunk ötletét és megvalósítását egyaránt Imrének köszönhettük.

Azok az én intézeti éveim és a lipcsei akadémiai évek közti idők, úgy hiszem, egybeestek Imre legboldogabb éveivel. Akkor jelentek meg első szép kiadványai. A kerti lugasban segíthettem neki Kosztolányi 'hintáját, Balázs A fából faragott királyfiát és másokat korrigálni.

Azután segíthettem neki kezdő kis, de már nagyon szép könyvtára rendezésében. Úgy gondolom, Kedves Apa úgy érezte, hogy kárpótolnia kellett Imrét azért, amiért a harmadik gimnáziumi osztályból kivette, s minden könyvet meghozatott neki külföldről, amire szíve vágyott. Később állandó csereviszonyba lépett több külföldi kollégájával s így lett a kis könyvtárból gyönyörű nagy könyvtár. Úgy látszik, versenyre kelhetett az aradi gimnázium elmulasztott osztályaival, mert Imre olyan műveltségre tett szert általa, amelyet mindnyájan csodáltunk. Egyébként a sok évvel ezelőtt megszűnt Világ című napilap egyik számában Ignotus azt írta róla egyik kiadványa megjelenésekor, hogy Kner Imre az ország egyik legokosabb embere. E költői túlzás bizonyára nem nélkülözi az igazság magvát.

Ezekre az Imrével töltött „barátságunk” éveire nagyon jólesik visszaemlékezni. Együttlétünk gyakori formái voltak a nagy séták a Körös-parti gátakon. Ezek a nagy séták délután öt óra körül kez15