Almay György - Bognár Istvánné - Séthy Imre: Iparjogvédelem. Kézirat - Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából 4251. (Budapest, 1964)

Védjegyjog

Az ügyész - a felek részére rendelkezésre álló határidőben - akkor is ter­jeszthet elő perujitási kérelmet, ha az eljárásban nem vett részt. A perújítás megengedése esetében a pert a kérelem korlátái között újra kell tárgyalni. ^ Ha a perújítás sikere valószínűnek mutatkozik, a bíróság a megtámadott ítélet végrehajtását hivatalból is felfüggesztheti. c) Törvényességi óvással élhet a Legfőbb Ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke bármely polgári ügyben hozott jogerős határozat ellen, ha a ha­tározat törvénysértő vagy megalapozatlan. A törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróságnál kell benyújtani. A törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának három hivatásos birájából álló tanácsa bírálja el. Az ülésre a legfőbb ügyészt is meg kell hívni. Ha a törvényességi óvás a Legfelsőbb Bíróság határozata ellen irányul, azt a Legfelsőbb Bíróság elnökségi tanácsa bírálja el. Az elnökségi tanács ülésén a legfőbb ügyész és az igazságügyminiszter résztvesz. A törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre csak abban az esetben terjed ki, ha a legfőbb ügyész, vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke a tör­vényességi óvást az eljárás alapjául szolgáló ügyben hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül terjeszti elő. Ha a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre nem terjed ki, a Legfelsőbb Bíróság határozatában vagy azt állapítja meg, hogy a megtámadott határozat törvényt sért, illetőleg megalapozatlan, vagy - ha a törvényességi óvást alaptalannak találja - azt határozatával elutasítja. Ha a törvényességi óvás folytán hozott határozat hatálya a felekre is kiter­jed, a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértés, illetőleg a megalapozatlanság meg­állapítása esetében a megtámadott határozatot egészben vagy megfelelő részében hatályon kívül helyezi és annajc helyébe - feltéve, hogy a döntéshez szükséges tények az iratok alapján megállapíthatók - a jogszabályoknak megfelelő határo­zatot hoz, egyébként pedig az ügyben eljárt első- vagy másodfokú bíróságot uj eljárásra és uj határozat hozatalára utasítja. Ha a megtámadott határozat a jogszabályoknak megfelel, a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást elutasítja. /- 168 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom