Almay György - Bognár Istvánné - Séthy Imre: Iparjogvédelem. Kézirat - Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából 4251. (Budapest, 1964)
Védjegyjog
24. A határozatok jogereje Ha a jogorvoslati határidő letelik anélkül, hogy valamelyik fél jogorvoslattal élt volna, akkor a határozat jogerőre emelkedik. Az a határozat, amely fellebbezéssel nem támadható meg, kihirdetésével emelkedik jogerőre; azok a határidők azonban, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani^a határozatnak a féllel történt közlésétől kezdődnek. Ha a határozat ellen fellebbezésnek van helye, de fellebbezéssel az erre jogosultak egyike sem élt, a határozat a fellebbezési határidő leteltét követő naptól kezdve jogerős., Ha á fellebbezési jogról lemondtak, a háj;ározat akkor emelkedik jogerőre, amikor a lemondást a bíróságnál bejelentetnék. A lemondás csak akkor hatályos, ha azt a határozat kihirdetése után valamennyi fél együttesen jelenti be. A lemondást visszavonni nem lehet. Amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a saját határozatához, abban a perben, amelyben azt hozta, kötve van, mégpedig a határozat kihirdetésétől kezdve, ha pedig-a határozat kihirdetve nem volt, annak közlésétől kezdve. A határozat jogerőre emelkedésére a kellő időben benyújtott fellebbezésnek halasztó hatálya van. A keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek - ideértve azok jogutódait is - egymás ellen uj keresetet indítsanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. Ez az un. anyagi jogerő, mig az alaki jogerő azt jelenti, hogy az ítélet, illetve végzés ellen jogorvoslattal élni már nem lehet. 25. Perorvoslatok Rendes perorvoslat a fellebbezés, rendkívüli perorvoslat a perújítás és a törvényességi óvás. ‘ a) Az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek, illetőleg az ügyész részéről fellebbezési óvásnak van helye. Fellebbezésnek nincs helye- a megyei bíróság ítélete ellen azon az alapon, hogy a per a járásbíróság hatáskörébe tartozik,- az eljárás folyamán hozott végzések (pl. szabadalmi eljárásban hiánypótlásra felhívás, ügyvivő nevezésére, felhívás nyilatkozattételre) ellen, kivéve, a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket. A fellebbezés határideje, a határozat közlésétől számított 15 nap.- 166 -