Mándy György: Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink? (Budapest, 1971)
A fontosabb termesztett növények származása és elterjedése - Dohány
Y alakú volt. Az Y alsó szárába tömték bele a dohányt, a felső két vékonyabbat pedig meggyújtás után az orrlikaikba illesztették, és a füstöt az orron keresztül szívták le. Ezt a készüléket ,,tabago”-nak hívták, s erről a pipa-készségről kapta a dohány is a nevét: tabacum, de sok nyelvben a dohány neve is ebből származott, pl. az angol „tobacco”, a német „Tabak”, sőt a magyar „tubák”, „tubákolás” szavak stb. Az ősindiánok a dohány keletkezéséről Az ősindiánok a dohányt a „nagy szellem” ajándékának tartották, s hittek csodás, varázslatos erejében. Az indián a szellemekkel a „dohányzás” révén érintkezett, ezért ezt a varázslatos szokást minden ráolvasáskor, fogadalomtételkor és áldozások alkalmával gyakorolták. Az indiánok ősi hite szerint a dohány megújítja az életerőt, felbátorítja a harcosokat a küzdelemre, és erőt vesz a viharok démonain is. A dohány hitük szerint az élet útján védelmezi az embert, s a túlvilágon segíti a vadászatban. Az „örök vadászmezőkön” az indiánnak erőt és segítséget ad a dohány. A dohány végeredményben Európában élvezeti cikk volt már a legkorábbi időkben, azonban szentül hittek gyógyító erejében. Ma már tudjuk, hogy ez semmiképpen sem igaz, legfeljebb csak annyi, hogy a dohányzás káros élvezeti cikkel végzett rossz szokás. Sajnos, a dohány gyógyító erejében való hit sok ember életének végét okozta. A különböző módon (még beöntés formájában is) adagolt dohánylé, füst stb. a gyengébb szervezetű „pácienseket” átsegítette a másvilágra. A rossz szokások azonban gyorsabban terjednek, mint a jók. A különféle dohányzási módok: a tubákolás (a dohánypor felszívása az orrba), a pipázás és szivarozás (a füst szívása), valamint 80. ábra. Pipázó indián (Szutórisz nyomán Papp E. rajza) 162
