Mándy György: Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink? (Budapest, 1971)
A fontosabb termesztett növények származása és elterjedése - Paradicsom
A tűzbabot vadon termő alakjából fogták be a termesztésbe. Valószínűen az újabb időkben (i. sz. valamikor), mert a feltárásokban nem találták még meg a magvai maradványait. A felfedezések idején már az indiánok termesztették. A bab az óvilágban történt meghonosodása után közel másfélszáz évig a gazdag emberek eledele, hamarosan azonban elterjedt, és a polgárság is, a szegényebb nép is fogyaszthatta. 1683-ban már népeledel. Időközben több fajtája is kialakul. 1724-ben már öt bokorbabfajtát ismertek, mintegy száz évvel később a leírt fajták száma 120 (Martens, 1860). A XIX. századtól kezdve a bab zöldfogyasztása is szokásossá vált, annak előtte a szárazbab volt az eledel. Hasonlóan a borsóhoz, az újabb és újabb nemesítésű fajták mellett manapság is sok régi fajtát termesztenek. Közöttük nem egy mintegy 80 évvel ezelőtt keletkezett. így az 1880. évben nemesített fajták (nemesítőjük az amerikai Keeney), mint amilyen a Brittle Wax, Surecrop, Kidney Wax, Pencil Pod Black Wax stb. még ma is termesztésben vannak, többen nálunk is. A tűzbabot sokáig dísznövényként termesztették. Manapság dísznövényül szolgál, de főzeléket is készítenek belőle. Paradicsom A paradicsom éppen úgy, mint a kukorica, a burgonya és a bab, az Újvilág növénye. A felfedezések után került hozzánk. Amikor a spanyolok felfedezték az Újvilágot, akkor már a paradicsomban jelentékeny mértékben nemesített kultúrnövényt ismertek meg (évezredek munkája, eredménye volt ez!). Abból az alapanyagból, sajnos, nem sokat (sokfélét) hoztak át az Óvilágba, s így az európai fajták továbbformálása már nem változatos alapanyagból folytatódhatott tovább. Kétségtelen, ha az európai ember azt a munkát megismételni kívánta volna, amit az indiánok mesteri kézzel elvégeztek, akkor sohasem érhette volna utol teljesítményeiket. Hogy milyen volt az „alapanyag”, amely Európába átkerült, ismeretes. Currence (1962) közölte közleményében egy régi német munkából (nem közli a szerzőt) az 1750-ben ismert európai paradicsom alapanyag jellegzetes bogyóformáit (77. ábra). Tehát mit látunk az ábrán: kétféle alakot (gömbölyűt és gerezdest) és kétféle színt (vöröset és sárgát). Ezt genetikailag ki lehet bontani a szélsőségek közötti átmenetekre, 153