Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár története a felszabadulástól napjainkig

is, ha csak nem puszta fontoskodásból, vagy anyagi haszon eléréséért vállalta az ember tisztségét.”(218)

E nehéz napok felidézése után nem lehet kétséges előttünk, hogy milyen segítséget jelentett a pénzügyi egyensúly felbomlásában levő gyár életében az 1948. március 2-án történt államosítás.

Elért eredményeink tudatában nem szabad elfogultaknak lennünk és nem is teszünk megalapozatlan, szubjektív megállapításokat. Beszéljenek a tények és a levéltári adatok arról a fejlődésről és segítségről, amit a gyár 1948 után élvezett. Herend mindig az ország féltett kincse volt, amelyet az ország figyelme kísért nehézségeinek idején és ugyanakkor osztozott elért sikereiben. De a segítség mindig csak akkor nyilvánult meg története során, amikor a végpusztulás fenyegette.

Az államosítás után a gyár közvetlenül bekapcsolódott az ország gazdasági vérkeringésébe és folyamatosan élvezte az állam anyagi és szakmai támogatását. Ezzel megszűnt — a Fischer-korszak kivételével — a részvényesek, „a támogató bankok” kereskedelmi érdekeinek eszköze lenni. Vajon mit jelentett a gyár történetében az új korszak beköszöntése? Az új idők nyitányaként íme a herendi gyár levéltárában őrzött jegyzőkönyv, amely tanúja annak, hogy milyen összefogással, szolidaritással oldódott meg a gyár sürgető masszaproblémája az államosítás után. A gyár akkori igazgatója, Pór Imre értekezletre hívta meg a magyar tudományos élet kiváló szakembereit és közvetlen segítség nyújtására hivatott üzemek vezetőit. A meghívottaktól a gyár vezetősége tanácsot és segítséget kért arra az esetre, hogyha nem sikerülne az eddig használt külföldi porcelánmasszát behozatni, úgy hazai, vagy könnyen beszerezhető külföldi nyersanyagokból olyan porcelánmasszát kísérletezzenek ki, melynek alkalmazása nem rontaná a herendi porcelán eddigi minőségét. Az a segítség, amely az értekezleten megnyilvánult, s az a konkrét támogatás, amely az értekezletet követő hónapokban történt, igazolják, hogy művészi porcelániparunk e fellegvárát egész népünk magáénak tekinti. A pécsi gyártól küldött kaolin és bolgár földpáttal, az ajkai üveggyártól küldött belga homokkal, valamint a Dräsche gyártól kapott kvarchomokkal megindulhatott az új massza kikísérletezése. A kísérlet rendkívül fontos volt, mivel a gyár kereskedelmének nem lehetett közömbös, hogy áruja a korábbi minőséggel színárnyalatban, transzparenciában teljesen azonos-e vagy sem. Nem kívánunk itt technológiai kérdésekkel mélyebben foglalkozni. Az üzemek segítségének eredményessége önmagáért beszél.(219)

Az újonnan kikísérletezett masszával a belső piac szükséglete átmenetileg megoldódott. A külföldi piac, valamint igényesebb szervizek számára a limoges-i gyárból érkezett 20 000 kg porcelánmassza szolgált. A háborús évek után Európa és a tengerentúli piac érdeklődése is megélénkült. Ennek maradéktalan és határidőre szóló kielégítését a gyár a fehéráru termelés fokozásával, vagyis nagy félkészáru-raktár létesítésével oldhatta csak meg, aminek most már semmi akadálya nem volt. Az 1948—49-ben megindult államközi tárgyalások megnyitották a lehetőséget, hogy a régi, jól ismert külföldi cégekkel felvegyék a kapcsolatot. Amíg a gyár kereskedelmi vérkeringése teljesen helyre nem állt, a szabadságolt munkásoknak az állam hónapokon át teljes fizetést biztosított, hogy a nehezen pótolható szakmunkásgárda szét ne széledjen.(220)

Az 50-es években a gyár történetében eddig még elő nem fordult nagy 80 befektetések, beruházások és felújítások korszaka indult el. A könyv