Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár története a felszabadulástól napjainkig

terjedelme nem engedi meg, hogy teljességre törekedjünk, ezért e fejlődésből csupán egy-két példát ragadunk ki. Technikai téren: új korongos és festőműhelyek, égetőkemencék, 12 elektromos dekorégető kemence, műszárító, vízvezeték és központi fűtés létesítése, különböző termelőgépek beállítása, valamint legújabban a kemencék jelentős részének propán-bután gázzal való fűtése, különálló művészház, kétszintes irodaház. Kulturális területen: klubház, sportpályák építése, új gyári múzeum és végül Herend történelme során oly sokszor elkezdett, de a gyár, valamint társadalmi és állami szervek hathatós támogatásának hiányában mindig zsákutcába került szakmunkásképzés végleges és nívós megoldása. Az újonnan épített művészeti jellegű íanulóiskolában és otthonban folyik a szakmunkásképzés, ahol a leendő szakmunkások kiforrott pedagógiai módszerekkel az esztétikai ismereteken kívül korszerű technikai, technológiai képzésben részesülnek. Fejlődnek a szakmunkások lakásviszonyai is. A Herendre korábban annyira jellemző alacsony, szegényes kivitelű parasztházak sorra eltűnnek, s ma 16 egy-két emeletes, és a hozzátartozó közszolgáltatás célját szolgáló épületekből álló korszerű lakótelep nyújt egészséges, kulturált otthont a gyár dolgozóinak.

A herendi porcelángyártás technológiája döntő mértékben nem változott. A formázás és festés továbbra is kézi munkával történik. Éppen ez az egyedi, gondos megmunkálás emeli magasan más gyárak termékei fölé. A massza gyúrása, tisztítása azonban gépi erővel történik. A szállítási munkák jelentős része ugyancsak gépesített. A korongok nagy részét is villanyerő pörgeti. A dekorok beégetését fatüzelésű kemencék helyett elektromos mufflin kemencék végzik. A beérkező nyersanyagot, a termelt árut a gazdagon felszerelt laboratórium állandó vizsgálat alatt tartja, s folyamatos kutatómunkával tökéletesíti a massza és a mázak összetételét. 1949-ben egy mérnöke és egy technikusa volt a gyárnak, 1963-ban öt mérnök, tíz technikus és hat tervező művész irányítja a gyár műszaki és művészeti életét.

A lényeges mennyiségi növekedést a minőség megtartása mellett érték el. ami a gyár műszaki gárdájának felkészültségét igazolja. Hozzájárult a fejlődéshez még az a körülmény is, hogy a gyári munkásoknak ma egyetlen főhivatása a komoly előtanulmányokat igénylő porcelánszakma, míg korábban idejük és érdeklődésük a mezőgazdasági és a gyári munka között oszlott meg. Az erős fizikai munkát igénylő mezőgazdasági munka után a rendkívül finom és aprólékos munkát követelő porcelánipari tevékenységük nyilvánvalóan csak kisebb intenzitású lehetett. Amíg a múltban kéthetenként történt csak égetés -— amely a régi munkások visszaemlékezése szerint valóságos ünnepnapnak számított —, addig ma hetenként 4—5 fatüzelésű kemencében és ezen kívül gáztüzelésű modern kemencékben is égetnek porcelánt.

A fokozódó külföldi érdeklődéssel párhuzamosan folyamatosan emelkedett a termelési terv, amelyet a gyár termelése kemencetérfogatok bővítésével, egyes termelő üzemrészek korszerűsítésével és újjáépítésével tudott követni, minden körülmények között a szigorú technológiai fegyelem és művészi szint megtartása mellett. Ennek köszönhetjük, hogy Herend neve újabb országok megrendeléseivel gazdagodott. (Ausztrália, Bahama-szigetek, Jugoszlávia, Mexikó, Szovjetunió.)

A vázolt herendi változás egyik mozaikszeme annak az országos fejlődésnek, amely az 50-es években hazánkban társadalmi, technikai, a tö-