Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár története a felszabadulástól napjainkig
A háború romboló dühe a gyár épületeit ugyan megkímélte, de hatása évekig súlyosan nehezedett a gyár gazdasági és művészeti életére. Közel három hónapos üzemszünet után, Dunántúlon az elsők között, 180 munkással, 3 kemencével megkezdte termelését.(212) A felszabadulást követő mintegy három esztendő a fennmaradásért folytatott kemény harc korszaka volt. Anyagbeszerzés, külföldi és belföldi régi kapcsolatok felújítása, piacszerzés, szakmunkáshiány, tőkehiány, közlekedési, szállítási nehézségek, fluktuáló, megoldásra váró kérdések foglalkoztatták a gyárat. Herend nem lenne Herend, ha most is, mint történelme során oly sokszor, a válságos nehéz helyzetben ne találta volna meg a kivezető utat. A legnagyobb gondot a nyers- és segédanyagkészlet pótlása jelentette. A mintegy 40%-os kapacitással megindult gyár a felszabadulás előtti időből megmaradt készletéből egy évig tudott dolgozni.(213) A régi nyersanyagkészlet felhasználása, az új beszerzésének korlátozottsága, a pengő fokozatos inflációja napról napra bénította a gyár gazdasági vérkeringését. E rendkívüli helyzetben csak rugalmas gyárvezetés segíthetett. Olyan mintákat vettek gyártásba, amelyek kevesebb nyersanyagot, kevesebb fehérárut és több munkát igényeltek. Festési minták kiválasztásánál a dúsabb, munkaigényesebb mintákat helyezték előtérbe. A festők fokozott foglalkoztatása a gyár egyik legértékesebb szellemi tartalékának átmentését jelentette.(214) Ugyanakkor aggasztóan fogyott a korongozók létszáma. Ez a termelés fokozásának még az anyagellátottság javulása esetén is rendkívül nagy akadályát jelentette. A gyár igyekezett az értékesítés újszerű megoldásával elfogadható nyugalmi helyzetet teremteni. A háború következtében oly sokat szenvedett ország nem rendelkezett megfelelő felvevőképességgel, ezért az értékesítés gerincét átmenetileg az export képezte.(215) A kiszállított áruk utólagos elszámolása jelentékeny kamatveszteséget okozott. A gyár 1948-ig ezt az egyoldalú külkereskedelmet kénytelen volt elviselni. Ugyanakkor, a már említett okok miatt, a belső piac felvevőképessége nem t udott lépést tartani a termeléssel, az el nem adott árukészlet napról napra nőtt. így a gyár nem tudott teljes kapacitással dolgozni, amely biztosíthatta volna az előállítási önköltségi ár, és — arányosan — a gyártáshoz nem tartozó költségek csökkentését.(216) Tekintve, hogy a gyárnak új piacok felkutatására, s főképp új nyersanyag beszerzésére lehetősége nem volt, a hároméves egyoldalú üzletpolitika mellett rohamléptekkel haladt a teljes pénzügyi romlás felé. A pótmasszával dolgozó gyár, hogy dolgozóinak folyamatos munkát biztosítson, 40 órás üzemmenettel dolgozott.(217) Mindazok, akik ezeket a nehéz gazdasági éveket — ezt a lassan történelmi távlatú korszakot — átélték, könnyen, s mondjuk ki nyíltan, szívesen elfelejtik. Csak lapoznunk kell a Herendi Gyár 1946—47. évi irataiban, hamarosan megelevenednek ezek a gondterhelt napok. A gyár e korszakára rendkívül jellemző az Országos Levéltárban őrzött drámai hangú felterjesztés, amellyel a gyár az Országos Tervhivatalhoz fordult. „Létünk közvetlen fenyegető veszélye a masszahiány.” „Minden lehetőséget megtettünk, hogy 400 dolgozónak szükséges nyersanyagot tudjunk szerezni.” „Nyersanyagunk egyáltalában nincs.” „A dolgozók most az Üzemi Bizottság és a tervmegbízott intézkedéseitől várják a megoldást. Ez nekünk kötelességünk A GYÁR TÖRTÉNETE A FELSZABADULÁSTÓL NAPJAINKIG 79
