Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A Fischer-utódok és a részvénytársaságok kora 1876-tól 1920-ig

A Fischer-fiúk, Sámuel vezetésével, azzal a szilárd meggyőződéssel láttak hozzá az örökölt gyár vezetéséhez, hogy apjuk művészi törekvése gazda­sági szempontból helytelen volt, s a gyár ezért kényszerült minduntalan újabb kölcsönök felvételére. Új művészeti elvekkel, gyökeres gazdasági reformok bevezetésével indultak. Lemondtak a magas művészi követel­ményekről, s az eddigi igényes kézifestésű finom porcelán helyett gyakran keménycserepen levonóképeket használtak. Nem egyedi díszes művészi alkotásokra törekedtek, hanem kevés költséggel járó dekorral a keres­kedelmi haszon növelése volt legfőbb céljuk. A Fischer-fiúk magabízása azonban nem hozta meg az általuk várt eredményt. Lassan belátták, hogy mégiscsak bogaras művész-apjuknak volt igaza, s nekik is ugyanazt az utat kell járniuk. Többször vettek fel kölcsönt, sőt tekintélyes államsegélyért is folyamodtak. A korábban fel­felé ívelő gyár mind művészi, mind gazdasági vonatkozásban lassan hanyatlott. A cseh porcelániparral, amelynek jól kiépített piaca volt, s kedvező adottságainál fogva olcsóbban tudott termelni, nehéznek bizo­nyult a verseny. Időnként visszatértek a régi termékek gyártására, s ha a gyár üzleti menetét és hírnevét megerősíteni kívánták, megcsillogtatták a régi gyártmányokat egy-egy kiállításon. Ilyen eset volt az 1879. évi székesfehérvári országos ipari kiállítás. A sors iróniája, hogy a kiállítási évkönyvben a porcelánipar résztvevői között a következőket olvassuk: Farkasházi Fischer Mór, porcelántárgyak Tata 14. szoba, Farkasházi Fischer Sámuel m. kir. udvari szállító porcelángyáros Herend 2. szobában. Farkasházi Fischer Vilmos porcelánfestő Kolozsvár. Sámuel az apjától örökölt udvari szállítói címmel és az apja gyártmányaival aranyérmet nyert.(120) „Műveit fiai utánozzák Herenden, Tatán és Kolozsváron, de felhagytak a porcelángyártás művészeti irányával. Nagyatyám készítmé­nyeit az utánzatok aligha fogják csak meg is közelíteni!” — találjuk Farkasházy Jenő hátrahagyott írásai között.( 121) Fischer Mórt hivatalos körök azzal a megtiszteléssel kárpótolták, hogy felkérték eddigi munkásságának elismeréséül a kiállítás illusztris végre­hajtó bizottságába. A bizottsági tagokat a jelenleg a székesfehérvári múzeum tulajdonát képező tablószerű porcelán emlékplakett örökítette meg. E plakett őrzi Fischer Mór áldásos munkájának utolsó állomását. A következő évben, 1880 februárjában Tatán elhunyt. A fényes múlt a Sámuel vezette gyárat 1883-ban az amsterdami kiállításon újabb ajándékhoz juttatta. A régi szép herendi porcelánok itt is arany­érmet nyertek. A Fischer testvérek minden igyekezete ellenére a nyolc éve csak máról holnapra tengődő gyárat végül is eladták az államnak. Az eladás előtt hosszas tárgyalásokat folytattak abban a reményben, hogy Sámuel igazgató maradhat és Géza, aki több évtizede a gyár műszaki vezetője volt, ugyancsak állást kap. Az eladás után a Fischer név azonban teljesen kiszorult a gyárból. A fiúk átvonultak Tatára, ahol apjuk örök­ségét vették át, s a tatai üzemet, mint „Fischer Mór fiai porcelángyár” vezették tovább. A forma és dekor terén nem tudtak elszakadni a herendi stílustól. * A FI SCHER-UTÓ DÓK ÉS RÉSZVÉNY­­TÁRSASÁGOK KORA 1876-tól 1920-ig Hogy a herendi dolgozókban felhalmozott, pótolhatatlan művészi képes­ség teljesen ki ne pusztuljon, gróf Széchenyi Pál miniszter és Matlekovics államtitkár közreműködésével a gyárat minden tartozékával együtt 1884- 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom