Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár fénykora 1851-től 1873-ig
Egy év 300 munkanapból állt, amely reggel 7-től este 7-ig tartott. Egy hétre eső átlagos bérkifizetés 300 forint volt. A kvarcot és a finomabb agyagminőségeket Észak-Magyarországról, a tokokhoz szükséges anyagot a környéken szerezték be. Ez utóbbi adatok közlése homályosnak tűnik, s a kaolin, a festék beszerzését Fischer gyártási titoknak tartotta. Ugyanis a felvidéki kaolin nem olyan finom, mint azt a Fischer-korabeli tárgyak mutatják. Elfogadhatóbbnak tarthatjuk az Agyag- és Üvegipar 1896-i kiállítási katalógusában közölt adatot, amely szerint Herend 1840-től kezdve cseh kaolint használtul03) A párizsi kiállítás után a gyár élete új gazdasági és politikai légkörben indult el. A kiegyezés felszámolta az önkényuralmi rendszert és megnyitotta a kapitalista fejlődés útját, de nem szüntette meg a monarchia szerkezeti torzulásait. Míg politikai téren Ausztria engedett, addig gazdasági vonatkozásban — átmenetileg a magyar ipar területén — Magyarország adta meg a kiegyezés árát. A közös vám arra vezetett, hogy Magyarország Ausztrián kívüli országokkal csak Ausztria közvetítésével bonyolíthatott le kereskedelmet. így minden további kereskedelmi lépését a közös vámterület metropolisa, Bécs figyelte és irányította. Herend számára, amelynek termelése mintegy két évtized óta a külső piac függvénye, a kiegyezés új gazdaságpolitikája semmi újat nem hozott. A megindult kapitalizálódás hazánk polgárságának még legfeljebb csak számbeli növekedését mutatta, de korántsem jelentette a kifinomult ízlésű polgárság megjelenését, amely Herend jelentős belső piacát biztosíthatta volna. így a közös vámpolitika jóvoltából továbbra is érvényesült az olcsó külföldi porcelán a magyar piacon. Közben Herenden sűrűsödtek a bajok. A környéken megindult vasútépítkezés több fizetést biztosított a munkásoknak, mint a gyár, ezért gyakran a jól bevált szakmunkások elhagyták a gyárat.(104) A 70 éves mesternek naponta szembe kellett néznie gyermekei állandó zsörtölődéseivel, elégedetlenségeivel. Ezzel egyidőbe estek Szászország és a Magyar Külügyminisztérium sűrű diplomáciai levélváltásai Herend ügyében. A meisseni porcelángyár azt állította, hogy Herend bécsi lerakata Herendről származó, meisseni védjeggyel ellátott porcelántárgyakat árusít. Ez szerintük sérti Ausztria—Magyaroszág és a német vámszövetség között 1868. március 9-én megkötött kereskedelmi és vámszerződést. Tekintve, hogy tárgyi bizonyíték nem került elő, az ügyet elejtették, de a hosszas tárgyalások, kivizsgálások zavarták a gyárvezetés munkájától05) Érdekes fejezethez érkezett a gyár a 70-es évek elején. Az ország gazdasági helyzete a 67-es kiegyezés és 1873 között nem volt rosszabb, mint egy évtizeddel korábban, amikor a gyár műszaki fejlesztése, létszámnövekedése — nem beszélve világhíréről — állandóan emelkedést mutatott. Sőt, ha nem is minden iparágban, de határozott kapitalista fejlődés jelentkezett a kiegyezést követő években, ami a pénzforgalom megélénkülésével járt együtt. Egymás után alakultak a hitelintézetek és bankok. Mi okozta azt, hogy Herenden a becsületben megöregedett mester minden szabad idejét kérvények írásával töltötte? Segélykérő levelet küldött a királyhoz, a kormányhoz, jóindulatú mecénásokhoz, megyéhez, barátaihoz, s külön- 42 böző hitelintézetekhez és bankokhoz. Mi okozta azt, hogy a hitelintézetek
