Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár fénykora 1851-től 1873-ig

nagyságú porcelánképet festett a tudósról fehér alapon barna és arany színekkel. A képre ráégették az eredeti dedikációt is. „Domborműben a formák finom vékonyságában, az utánzóit régi festészet színezésében és ízlésében sohasem láttam hasonlóan tökéleteset, mint aminőket az Ön nagy herendi intézete hoz létre, csészék, tányérok, vázák hálószerű áttörései, minden egyaránt megtéveszti a szemet és hálaérzetem oly bensőséges, mint nagyrabecsülésem, mely az esztétikus ipartevékenység nemes és szerencsés előmozdítójának kijár."

A világkiállítások megalapozták a gyár hírnevét, s újabb és újabb lendületet adtak termelésének. Az ízléssel és művészi gonddal készült porcelánok a nemzetközi versenyben csak nyerhetnek, minél tökéletesebb, annál szélesebb piacot hódít meg, minél nagyobb a nemzetközi verseny, annál messzebbre terjed jó híre! Minden világkiállítási siker újabb piacot is jelent. S most már nemcsak Európa magasabb udvarai, hanem „ha valaki Pétervárott vagy Moszkvában, Liszabonban vagy Nápolyban a régi chinai, vagy sévres-i porcelánjait ki akarja egészíteni, Herendre küldi.”

Az új kiállítások mellett Fischer törekvése —- változatlanul újabb tőkebefektetésekkel — a termelés növelése. Végre hosszas eredménytelen kilincselések után 1857-ben a bécsi ipar és kereskedelmi hitelintézettől 40 000 forintnyi kölcsönt sikerült szereznie, amellyel a gyártást annyira kiszélesítette, hogy tíz év után a 70 000 forintra becsült gyár 400 000 forintot ért.(77)

A felvett kölcsön befektetését a Pest-Budai Kereskedelmi és Iparkamara 1860. évi jelentésében tudjuk nyomon követni. A gyár létszáma a kölcsön felvételét követő három év alatt húsz fővel szaporodott. A kamarai jelentés szerint az 1860-as évek elején a gyár 60 főt alkalmazott. Ebből 20 festő, 8 égető és korongos és 8 „gyurmakészítő" (massza-előkészítő).(78) A 60-as évek elejére a külföldi versenytől függetlenített herendi gyár termelési ritmusa teljesen kialakult. Technikai szempontból elérendő cél minél jobb minőségű anyagok felhasználása és jutányos beszerzése, a kor technikai fejlettségi szintjének megfelelő gépesítés. Korszerű kifejezéssel élve, önköltségcsökkentésre való törekvés. A műszaki fejlesztést e korban elsősorban kemencék felújítása, korszerűsítése, új épületek emelése, maszszakeverő gépek beállítása jelentette. Természetesen a beszerzésekkel a gyárnak a fejlődéssel lépést kellett tartania, hogy az egyre bővülő piacot és megrendeléseit időben és kellő mennyiségben ki tudja elégíteni. A múlt századi porcelángyárak általában — hogy a tárgyak művészi színvonalát biztosítsák — a gyártás legtöbb fázisát kézi erővel végezték. A múlt században a festés, formázás Herenden is kézi erővel történt. A korongos műhelyben kézi formázással készítették pl. a nagy tálakat, teás- és kávéskannákat, amelyekhez a lábrészt úgy ragasztották hozzá, és a peremet kézi fasimítással ragasztották be. E gyártás ma öntés nélkül elképzelhetetlen lenne. A masszát kézi és lapátos keveréssel készítették.(79)

Fischer Mórnak a Kereskedelmi és Iparkamarához benyújtott kérelméből ismerjük meg a gyár e korbeli műszaki felkészültségét. Az égetést három francia szerkezetű fatüzelésű kemence végezte. Az anyag mozgatására emelőgépet használtak. Ugyancsak e felterjesztésből derül ki, hogy Fischert élénken foglalkoztatta az új, jó minőségű, főleg olcsóbb kaolin és tűzálló anyag beszerzése. A Zólyom megyei, a radványi és Ungvártól északra fekvő kaolinbányák üzemeltetését javasolta, amely szerinte vas- 32 tartalmától megtisztítva a limoges-i kaolinnal egyenértékű. Többek kő-