Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár fénykora 1851-től 1873-ig
zött kitért arra is, hogy gyárához a legjobb minőségű földpátot, kavicsot és kovát Graz környékén lehet beszerezni. Minden valószínűség szerint — tekintve, hogy a negyvenes években arról panaszkodott, hogy a hazai kova gyenge minősége miatt porcelánja nem krétafehér — e területen szerezte be. Rendkívül érdekes Fischer véleménye arról, hogy mi teszi rentábilissá Herenden a termelést. „Egy q porcelánanyag (kaolin) a legmagasabb árat véve alapul, 6 forintra rúg, egy mázsa tűzálló agyagnak az ára 25 kr., egy mázsa ölfa 20 kr. Egy kiégetett tányérhoz az agyagból V3font = 2 kr., egy kazetta 8 font súlyban = 2 kr., 20 font tüzelőfa 4 kr., összesen 8 kr. Tehát Herenden egy tányér égetéséhez 8 krajcárnyi anyagot használtak fel. Ha pl. ugyanezt a tányért egy pesti porcelángyár készítené, 30 krajcárba kerülne. Magyarországon a porcelán olcsó előállításához nem elsődlegesen fontos a kaolin ára Fischer szerint — tekintve, hogy külföldről szerezzük be, így ára mindenütt azonos----, hanem a nagy mennyiségben szükséges fa és tűzálló agyag ára a döntő. Herend környékén mindkettő olcsó áron áll rendelkezésre. Azonkívül a megélhetési viszonyok is jóval kedvezőbbek itt, ami a külföldi szakmunkások alkalmazása miatt igen fontos. Azt az alkalmat is megragadta Fischer, hogy a már említett külföldi szakmunkások fegyelmezetlen magatartásáról a Kamarát is tájékoztassa, s gyakori indokolatlan vándorlásuk megakadályozásához a Kamara segítségét kérte.(80) Agyár 1851-től 76-ig terjedő fénykorának művészi munkaköre kétirányú volt. Az egyik irány tovább folytatta a különböző régi készletek kiegészítését,(81) amely mint jól bevezetett üzleti alap szerepelt, a másik a régi keleti porcelánok inspirálásának követése. Az utóbbi sok összetevőből álló feladatnak bizonyult, mert nemcsak a korra jellemző művészet általános dekadenciájával, hanem magával az anyaggal is meg kellett küzdenie. Az új masszát, színeket és égetésmódokat, amelyeket korábbi feltalálóik, maguk a kínaiak is elfelejtettek már, ki kellett kísérletezni. A gyár ugyan átvette a régi távolkeleti porcelánok formáit és díszítő motívumait, de azokat egyéni változattal, saját egyéniségét megtartva, alakította át herendivé. Bizonyára nem lesz közömbös, ha Fischer sajtónyilatkozatát idézzük művészi elgondolásairól. „Pár évtized óta — úgymond — a porcelángyártásban az alakításnál (façons) és a festésnél a régi művészies jellemek elejtettek; ahelyett, hogy azokat progresszív tökélyesbítés mérvéül használták volna, a művészi alkotás, részben a hajlamok követése, részben a megváltozott ízlésirány által teljesen háttérbe szorult. Ez az eset fordult elő Európában úgy a régi sévres-i, mint a meisseni gyáraknál, a porcelángyártásnak úgyszólván anyjánál. Én tehát kezdettől fogva arra törekedtem, hogy mindenekelőtt azon gyárak genrejét, melyek fénykorukban legtöbbre vitték, tökéletesen elsajátítsam. Ezek a chinaiak és japániak Hun és Ming császárok alatt, továbbá a sèvres-i XV. Lajos korában a meisseni és frankenthali Frigyes Ágost és Károly Tivadar idejében. És ezen vállalkozásomban elősegítve lettem az által, hogy magas uraink közül többen, kik átöröklött műkincseiket ama gyárnak a régi stíltől történt eltérésénél fogva ki nem egészíthettek, e feladattal engem bíztak meg... jelentékeny megrendelések történtek és történnek, melyeknek én még alig voltam képes megfelelni.” „Hazafias törekvésemben mindazonáltal gyáram jegyét, a magyar országos czímert MF. betűkkel és Herend névvel gyártmányaimra mindig nagy 33 A
