Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár története 1839-től 1846-ig
dalom most a minden polgári fejlődést gátló ősiség törvényének eltörlését hirdette. Ha valaki, úgy a nem nemes Fischer volt az, aki a törvénnyel szembe találta magát, amikor a gyár területét megvásárolta. A szerződéskötésben ez állt: „Mivel nevezett vevőfél sorsánál fogva Nemes ingatlan vagyont a hazai törvények szerint különben sem bírhatna, azon fundnsnak földesúri tulajdonjogát... magamnak fenntartom.. . és ezért egy ezüst forint Cenzust fizettetni kívánok”. Ennek alapján megérthetjük Fischer szerepét a pápai 1848. március 15-i eseményekben, amelyről Szakonyi Lajos főbíró hivatalos jelentése szól: „Tekintetes Első All. Ispány Úr! A’ Bétsi és Pozsonyi történetek tegnap estve Herendi Fischer által közhírre kapván Pápán — igen élénk lakosit Városunknak annyira felbuzdították, hogy ma estve-felé Lázár nevezetű ügyvéd úr egy főiskolai tanuló ifjúval a Város Bírájához mentek, s ennek meghagyták, hogy a lakosokkal ablakjaikat fölvilágosíttassák”.(54) (A bécsi üzleti útjáról hazafelé tartó Fischer Pápán elmesélte a bécsi és pozsonyi forradalmi eseményeket.) S míg fiai a 48-as honvéd seregben harcoltak, Fischer Mór a gyár fennmaradásáért küzdött. Rendkívül tanulságos a herendi gyár és az első független minisztérium közötti kapcsolat. Levelezésük komoly segítséget nyújt a herendi negyvenes évek megismerésére, a termelés, a forgótőke, a munkásviszonyok, s az eddig ismeretlen művészeti kérdések tisztázására. De ugyanakkor adalékot nyújt a szabadságharc kormánya sokirányú erőfeszítésének megismeréséhez is. Fischer 48 közepén kéréssel fordult az Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumhoz. Tekintve, hogy a forradalmi helyzet miatt árut eladni nem tud, a gyártás folytatásához szükséges pénzt így biztosítani nem képes, csak abban az esetben, ha az államtól 3000 pengő-forintnyi kölcsönt kap. A kölcsön fedezetét a Pesti Iparmütárban eladásra váró mintegy 4500 forintnyi értékű áru biztosítja. Fischernek a minisztériumhoz benyújtott kérvényéből megtudjuk, hogy a gyár létszáma 1848-ban 36 fő volt, ezenkívül egész éven át naponként rendszerint 14 napszámost alkalmazott. A felállításra fordított alaptőke 35 000 forintra rúgott. Évente 50 000 db edényt termelt, kb. 20 000 forint értékben. A gyártás rendkívül széles skálát mutat, a 3 krajcáros cukoralmától, a maga nemében ritka fogas halas tálig és a 26 hüvelyk magasságú 200 forint értékű vázákig. Fischer beszámolója a gyár üzleti életét kedvezően ítélte meg. Pesti értékesítését az Iparműtár végezte évi 4000 forintos eladással. Herendnek azonban igen komoly harcot kellett vívnia a külföldről vámmentesen beáramló, jobbára selejtes áruk ellen, amelyek a hazai árak 10%-os eséséhez vezettek. E helyzetben a gyár arra törekedett, hogy új utakat keresve kikerülje a nyomasztó külső és belső piaci küzdelmet. Fischer ezt a következőkben fogalmazta meg: „A gyár azt tűzte ki feladatául, hogy a mintakészítésben kizárólag az újabb időben ismét oly kedveltté vált antik vagy az úgynevezett ószász stílushoz ragaszkodjék”. Tekintve, hogy erre kevés európai gyár vállalkozott, új gyártásával Herend elkerülhette a hazai árleszállítást és a külföldi gyárakkal szemben is versenyképes maradt. Érdekes a beszámolónak a gyári munkások helyzetére vonatkozó része. A külföldi munkások önteltek — írta Fischer — s szakmai nélkülözhetetlenségüket kihasználva, önkényesen megsértették a gyárfegyelmet, indo- 25
