Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár története 1839-től 1846-ig
a hivatalos jelentésében úgy méltatta termékeit, mint amelyek „egy hercegi asztal igényeinek is megfelelnek”. Az sem véletlen, hogy példának éppen Bécset említette. „És nem akarjuk ugyan állítani, hogy a magyar porcelán a Bécsivel már most vetélkedhetnék, azonban állítani merjük, hogy aki megnézi a hercegprímás asztalán a herendi porcelánt, nem fogja többé hinni, hogy a honi mű a legékesebb asztalt is dísztelenítené.”(39) Mindenesetre furcsa, hogy a ragyogó siker után Fischernek meg kellett elégednie egy bronzéremmel, amíg egy bizonyos Szerecsen Dénes, aki Rosenauból egy darabka fekete tust küldött be a kiállításra, aranyérmet kapott. A gyárat azonban teljes mértékben kárpótolta a lelkes közönség, amely — termékeit megismerve — a későbbiek folyamán vásárlásaival támogatta. A legnagyobb siker mégis Kossuth figyelme és hathatós támogatása, mely anyagiakban, a sajtó útján, az iparegyleten keresztül a továbbiakban folyamatosan megnyilvánult. A kiállításon szereplő tárgyak közül az Iparművészeti Múzeum birtokában van egy bisquit transparens lap, amely Kopácsy József prímást ábrázolja, aki annak idején Stingllel állott kapcsolatban mint veszprémi püspök. A lapon „Fischer Móric Herenden 42 S” feliratú jegy szerepel. A későbbiek folyamán az FM jelzést találjuk. A 42-es szám a gyártás időpontját bizonyítja.(40) Az Első Magyar Iparmű Kiállításon való sikeres szereplése megalapozza a gyár hitelét és új erőt ad vezetőjének. További befektetések, a meisseni rendszerű kemence üzemeltetése, Barcza Páltól újabb telek vásárlása után az építkezések folytatása, majd a termelés fokozása a cél. Ebben az időben Fischernek az a szándéka, hogy évi 50 ezer forintos forgalmat érjen el és egy 6 forintos nyersanyagot 100 forintos áruvá alakítson át.(41) Nagy terveinek évében, 1843. március 18-án tűz ütött ki a gyárban, amely felbecsülhetetlen kárt okozott. A Veszprém megyei közgyűlés a tűzkár következményét átérezte, hogy nemzeti kincsünknek, porcelániparunk-20 ;