Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)

A gyár alapításának kezdeti szakasza 1826-tól 1839-ig

Ez a peres eljárás nemcsak Stingi herendi üzemére, hanem a korai reformkori állapotokra is jellemző; a polgári kezdeményezésű üzemekre, melyeket a tőkehiány, a nagykamatú kölcsönök végül is felemésztenek. A helyzet megítélésénél feltétlenül figyelembe kell vennünk az ősiséget, a céhrendszert stb., mint a feudalizmus nyomasztó örökségeit, amelyek a forgótőke kialakulását megakadályozták, emiatt a csekély számú polgárság nem segíthette vásárlásaival az alakuló manufaktúrákat. Közrejátszott a feudális környezet is, amely minden ipari vállalkozásban csak a tőkésedő mezőgazdaság érdekeit nézte, mint Herend esetében is a fa, a kövér föld, a homok, stb. értékesítését, minden országos érdek mellőzésével.

A fellelhető iratokból kiderült, hogy 1825 és 30 között mintegy három és félezer forintot vett fel Stingi.(24) Az oklevelek bizonysága szerint üzeme fejlesztésére használta fel. De hiába minden igyekezete, mert ez az összeg kevésnek bizonyult a kerámiaipar gyorsuló ütemű fejlődésének követéséhez. Zichy Domonkos veszprémi püspök 1846-ban, hogy a városlődi gyár a porcelánt bevezethesse, 12 000 forinttal korszerűsíti a gyár berendezését.(25)

Stingi kis manufaktúrája a kor stílusát, ízlését követő kőedénytermékekkel indult, mint ezt fennmaradt emlékeink bizonyítják. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található domborított és kobalt vonaldíszü keménycserép tányér — a későbbiektől eltérő Herend jelzéssel — a legelső termékek egyike, (1828 k). Stingi társának, Mayer Jánosnak(26) emlékét őrzi az ugyancsak az Iparművészeti Múzeumban található, a bécsi gyár stílusát követő kőedény levesestányér „Mayer J. Herend” jelzéssel (1839).(27) Ugyanezen időre tehető a gyár első szoboralkotása, az „alpesi puttonyos” magas hidegfestésű kőedény, mélynyomású Herend jelzéssel. Maga a téma választása is jellemző a soproni származású Stinglre. A szobor öltözéke az alpesi viselet jellegzetességeit mutatja. Mozdulata tökéletesen kifejezi az öregkor felé hajló szüreti puttonnyal terhelt ember mozgását. Maga az arc tipikusan osztrák, sváb karakterű. Tekintete, az arc színe a szüret hangulatát, sőt az elmúlt szüreten préselt bor erejét is kifejezi. Tömör, zárt kerámiahatást kelt. Tekintve, hogy formaszámmal nincs ellátva, a Stingi műhely eredeti alkotása lehetett.

Felmerül a kérdés, vajon gyártottak-e porcelánt is ebben az időszakban? A fennmaradt, főleg írásos dokumentumok világosan bizonyítják, hogy Stingi manufaktúrájában kőedény mellett porcelángyártás is folyt. Újabban ezt tárgyi anyaggal is megpróbálták bizonyítani. Az egyik ilyen darabot a veszprémi Bakony Múzeum őrzi. A tizenkétszögletű, felfelé szélesedő, majd a nyaknál enyhén kifelé hajló kanna éveken át unikális számba ment, mert az egyik feldolgozó a fenekén levő jegy évszámát 831-nek olvasta, holott a közbülső számot nem 3-asnak, hanem 4-esnek olvashatjuk. Ez egyébként számos körülményből, köztük elsősorban a masszajelből is kiderül. A „Herend” előtti „S”-betü ennek alapján nem az üzem alapítójával, Stingi Vincével van kapcsolatban, hanem egyszerű masszajel, amelyet az égetéspróbakor nyomtak a tárgyakra, hogy ilyen formán minőségüket, színüket ellenőrizhessék. Ugyancsak masszajel a Herendi Porcelángyár gyűjteményében levő, ezzel szinte teljesen azonos kanna is. Ennek jegyében viszont egy „nyílszerű jegyet, 1-es számot” és a „Herend” szót találhatjuk. A „nyílszerű jegyet” Mayerrel — Stingi 14 volt bérlőtársával — hozták a kutatók összefüggésbe, noha ez is ugyan-