Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

8o

A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA.

főgondunk, hogy a lekaszált növényeket jól eltakarítsuk ; mert ha sok marad belőle a tófenekén, az nyáron át víz alá kerülve, bomlásnak indul s ekkor a savakkal gyűlik meg a bajunk, a mikor is az oltatlan mészszel való behintés (68. 1.) elkerülhetetlen.

Természetes, hogy a tavakat télire teljesen le kell csapolni, mert a lecsapolás teljes volta végzi azt a tisztogatást, a melyet más eljárással elvégezni nem is lehetne, t. i. csak így pusztulnak el a hal legveszedelmesebb ellenségei (62. 1.); arról nem is szólva, hogy minél tökéletesebb a lecsapolás, annál vígabb tavaszkor a haltáplálék fejlődése, tehát a tó tápláló erejének felújhodása.

A tavak felújításáról. A tavaknak gyökeresebb felújítása csak hosszabb időközök során válik szükségessé s akkor van megokolva, a mikor észrevesszük, hogy a halállomány az egyik vagy a másik tóban számszerűit feltűnően fogy; vagy ha nem is fogy, de nem növekedik kellő módon.

Mind a két jelenségnek meg van a maga oka s ehhez képest kell intézni eljárásunkat is.

Ha a halállomány számban feltűnően megfogy, de különben kellőképen növekedik, akkor a hal ellenségei még is el tudtak szaporodni s ekkor ősszel a lekaszálás után jól behintjük a tó fenekét oltatlan mészszel, mely a savak lekötése mellett sok bogárságot is kiöl.

Ha azonban a hal számszerint megmarad, de nem növekszik, akkor a tónak tápláló ereje csorbult meg s ekkor gyökeresen kell eljárnunk.