Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

II. A tógazdaság okszerű gyakorlata

A HÁROM ÉVES FORGÓ ÉLETTANI ALAPJA. 77 A harmadik éven túl, természetesen minden évben van eladó hal, mert a hasítás, növesztés, nyújtás és kikészítés szakadatlan sorban folynak. Rossz évben ka­punk 36, közepesben 50, jó évben 60—70 méter­mázsát is. A három éves forgó élettani alapja. Nemcsak az a körülmény, hogy az 1—2 kilogrammos tőponty a halaspiaczon legtöbb vásárlóra akad, hanem egy fontos élettani ok is utasít arra, hogy a tenyésztést a harmadik évben bevégezzük s az elért eredményen túladjunk. Már a tőponty leírásában is el van mondva, hogy e hal három éves korában éri el ivarérettségét, tehát a hasí­tásra alkalmatos kifejlődést (43. 1.) Ha a harmadik év végén eladjuk, úgy ez az utolsó év, a meddig a ponty növesztését zavarok és igen szövevényes eljárások nél­kül folytathattuk. A negyedik évben bármely tóba he­lyezzük is el a három éves pontyot, az meg fog ívni, ivadéka kikel s a táplálék okszerű felhasználásának gyökeresen vége szakad. Ez a három éves forgónak élettani megokolása. A her élésről. Duhamel Du-Monceau híres franczia búvár a múlt században már belátta annak szük­ségét, hogy a gazdasági tekintetben kelletlen hasítást valami úton-módon jó volna megakadályozni s nemcsak ajánlotta, hanem űzte is a herélést. E végből felmet­szette a hal hasát, még pedig a huggyó és a hasuszó­­szárny közötti darabon s tompa szerszámmal előkerí­tette a tejes herét, illetőleg az ikrafészket, úgy hogy előbb a végbéltől és a húgyvezetéktől elválasztotta s azután a végbéltől számítva körülbelől 6—9 milliméter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom