Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)

III. A váltógazdaság

A FORGÓ VÁLTÓGAZDASÁG. IOI végén járó lehalászásig bennmaradnak. Itt az egész el­járás alatt 80—I >o° o-kal gyarapodik a hal. A lehalászás után a tavakat lecsapoljuk s azok télen át szárazon maradnak. Tavaszkor mindenekelőtt gereblvével tisztogatjuk, a netalán mutatkozó foltokat megmunkáljuk, fűmaggal bevetjük s azután újra végezzük a forgót. Lénveges. hogy a vizet a fenéken }o cm.-nél maga­sabbra ne dagaszszuk. Azt fogjuk tapasztalni, hogv a tőpontv akkor legélénkebb, a mikor a víz legjobban át­melegszik : ekkor mindig a fenékrészen lesz — rossz időben ellenben élénksége és étvágya megcsappan s a hal az árkolás mélvebb vizébe fog vonulni. E váltógazdaságnak valóban nagv haszna nyilván­való. A hatások kölcsönösségére alapítva lehetővé vá­lik. hogy hal után és fű után jövedelmet teremtsünk. a nélkül, hegy a talaj termőerejét bármely irányban is megcsorbítanók. De a haszon még megváltozott viszo­nyok között is fennmarad, mert föltéve, hogy a ha­las gazdaság annyira fejlődnék, hogv a nagy verseny jövedelmességét leszorítaná: megmarad a vízzel el­árasztható. tehát okszerűen öntöztethető terület, a me­lyen a nem öntözhető területekkel szemben a termés háromszorosát minden trágyázás nélkül is elérhetjük, legyen a termesztmény takarmány vág)' bármi más gaz­dasági növevénv. A forgó váltógazdaság. A forgó váltógazda­ságra. a mint már tudjuk is, maga a tiszta tógazdaság is reávezet: a mennyiben egyfelől a tápláló erőnek felújítása, másfelől a tavaknak a hal ellenségeitől való

Next

/
Oldalképek
Tartalom