Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
II. A tógazdaság okszerű gyakorlata
A GYÜLEVÉSZ VIZEK FELHASZNÁLÓSÁRÓL. 9? A GYÜLEVÉSZ VIZEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL. A gyülevész vizek* magyar földön nem ritkák, legtöbbje pedig «kopolya» néven a népies halászatban szerepet is játszik. A legnagyobb rész áradások maradványa s csak a kisebb rész az, mely közetlenül hóvizekből és a nyári záporok fölöslegéből táplálkozik. Akadnak olyanok is, a melyek forrásos fenékkel bírnak ; de a forrásvíz rendszerint jelentéktelen, mert a víz tömege mégis csapadékoknak köszöni, hogy megvan. Ott, a hol a gyülevész víz igazi kopolya, t. i. áradások maradványa, mely új áradás révén fel-fel újul, körülbelül olyan kezelés van megokolva, a minő a vízálló holtágakban tanácsos. (V. ö. 89. 1.) A hol azonban a gyülevész víz tisztán csapadékoktól ered, — föltéve, hogy feneke termő réteg s kellő növényzete is van, — ott nagy óvatosságra szorulunk, mert nyár derekán, a midőn a víz elpárolgás révén erősen fogy, a víz megromlása könnyű, ez pedig halomra döntheti egész rendszerünket. Ezeknél a vizeknél a fődolog az, hogy holdanként 30 drb két éves tőpontynál többet ne bocsássunk s a területet a kánikulában szoros felügyelet alatt tartsuk, annál az oknál fogva, mert könnyen utolérhet a «feltámadás». A gyülevész tó föltámadása az, hogy a mely pillanat* A német kifejezés «Himmelsteiche».