Herman Ottó: A halgazdaság rövid foglalatja - Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat 31. (Budapest, 1888)
II. A tógazdaság okszerű gyakorlata
92 A TÓGAZDASÁG OKSZERŰ GYAKORLATA. A midőn a kellő vízmennyiség meg van, a zsilipet elzárjuk s az így elfogott víz rendszerint elégséges, hogy körülbelől júliusig halászati czélokra felhasználhassuk; a midőn pedig a nyár heve komolyan apasztani kezdi, akkor megnyitjuk a csatornát, a melyről már szó volt. Természetes, hogy ha a víz ilyen módon teljesen hatalmunkban van, rendszeres, hasítással járó gazdaságot is berendezhetünk, mert e rétségek rendesen magasabban feküsznek s így télire az alantjáró folyóba le is csapolhatok, tápláló erejük tehát felújítható. De az ilyen helyek, csak akkor tenyésztők, ha a folyó felőli zsilip rácscsal van védve, úgy, hogy az áradással a folyó ívó halai be ne tolakodhassanak — a mire pedig nagyon is hajlandók. Ha ezeket beeresztjük, betódul a szelíd és a ragadozó hal egyaránt, s ekkor az egész alkalmatosság tulajdonképen halfogó szerszámmá alakul, a melylyel a folyó halát még jobban megapasztjuk, mint a hogyan már is meg van apasztva.* • Egy idő óta külföldi vállalkozók jelentkeznek, kik különösen ezekre a gátakkal elzárt régi rétségekre vetik szemöket s azon vannak, hogy a birtokosokat «tenyésztés» czímen megnyerjék. A dolog azonban a tenyésztéssel nem áll semminemű kapcsolatban, hanem egyszerűen halfogdosás, hozzá sokkal kárhozatosabb, mint az, a melyet a közhalász álló szerszámjával, pld. a vejszével végez. Ez a zsilipes halászat ivó halat nagy tömegben, s nem tenyésztés, hanem nyerészkedés czéijából fogdossa össze s egy-egy nagy folyónál 4—6 ilyen zsilipes alkotmány elegendő arra, hogy a folyó halállományát a legrövidebb idő alatt teljesen megsemmisítse. A vállalkozónak 2—j év busásan jövedelmez s ő csak ezt nézi ; a magyar halászat jövője neki semmi.
