Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története (Budapest, 1975)
IV. A szocialista műszeripar alapjainak lerakása 1950-1963
növelte a termelési értéket, jóllehet a vállalat nem számított nagyobb megrendelésekre a különleges változatokból. A fejlesztés elhatározásánál azonban mégis épített ,,a vevők azon régi szokására, hogy azon a helyen szokták feladni a rendeléseket az ún. kurrens típusokból, ahol ki tudják elégíteni a különleges árammérőkben fennálló igényüket is.” A fejlesztés így az alaptípusok biztosított gyártását szolgálta, másodsorban alapozódott a technikai fejlődés új szükségleteire. Nem tartotta feladatának a jövőbeni piaci igények tudatos figyelembevételét. A fejlesztési tevékenység belső motiváltságától függetlenül jelentős eredmények születtek. A HN család új tagjai a külföldi előírásokat is kielégítették. A nagyamperitású, kétárszabású és maximummutatós típusok mellett piacra vitték a reaktív villamos munka mérésére szolgáló műkapcsolásos meddő fogyasztásmérőt, majd az asszimetrikus feszültségre hitelesített (HNsa3-sa4) mérőket. Svéd exportra (iooo db) 1959-ben bevezették a fekvőtengelyes számlálómű üzemszerű gyártását. A vállalat, fennállásának első évtizedében, teljes típusváltást hajtott végre. A Bláthy-féle egyfázisú Bdf ill. Up mérőt az NE mérő, a Hd^, 4, típusú háromfázisú mérőket pedig a HN3 ill. HN4 mérők és családjai váltották fel. Az NE mérőnek 1960-ig elkészült egy újabb típusa is (C2), ami csak 200%-ig volt terhelhető és olcsóbb kivitelű volt csakúgy, mint a külföldre készült hatszorosan túlterhelhető NE mérő. Ez a konstrukció azonban nem ért el nagy szériákat. A C2 típusú egyfázisú fogyasztásmérő sorsával szemben 1963-ban indult útjára a szintén egyfázisú, csökkentett súlyú, négyszeresen ill. hatszorosan terhelhető DE típus. A DE4 és DE6 típusok az egyfázisú mérők újabb generációját honosították meg. 1963-ban azonban még csak a null-szériánál tartottak. A fejlesztés irányában 1955-től ill. 1958-tól bekövetkezett változás folytán növekedett a háromfázisú mérők aránya a termelésben. Ezen belül fellendült a különleges kivitelű mérők készítése. Amíg 1952-59. évek között a speciális termékek mindössze 0,3%-kal részesedtek a készárutermelésből, addig az arány 1959- 61 között 6,6°/()-ra emelkedett. Ezt követően pedig csak azért csökkent ismét, mert az Árammérőgyár licensze alapján felállított indiai fogyasztásmérőgyárnak nagy mennyiségű szetet (alkatrészkészletet) szállítottak. A második 5 éves tervben egyre nagyobb térhez jutott az egy és háromfázisú hitelesítőberendezések gyártása a korszerűtlen régi típusok helyett. Az új fejlesztés sikerét a termékek exportképessége bizonyította. A villamosenergia-gazdálkodás fejlődésével a gyár termékei lépést tartottak. Az 1933-ban szerkesztett kézi felhúzású kapcsolóórát (GK) 1960-ban a villamos felhúzású típus (VK) váltotta fel. A két főáramkörös VK típus 1962-ben jelent meg a negyedórás kapcsolóórával együtt. Sorozatgyártására csak megrendelés hiányában nem került sor. Helyette 1963-ban elkészült a hőfokszabályozó automata, gyártásba vették az üzemidőszámláló órát, a delta kapcsolású fogyasztásmérőket. Terven felül megszerkesztették a baromfinevelő automatika prototípusát. Elkészült az egy- és háromfázisú hitelesítő számláló (EFi és 3), a maximális terhelést jelző Maxigráf, a diszpécserközpont Technográf. Az új gyártmányok a fejlődés egy-egy lépcsőjét és a választék bővülését jelentették. Az új gyártmányok fejlesztésénél nagy figyelmet szenteltek a szabványosításnak. Még 1955-ben kidolgozták a fogyasztásmérők új nomenklatúráját. Meg92
