Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására
őket— az 1860-as években Európában csak a hetvenes években lelt piacra, furcsa módon, mint „amerikai újdonság’'. Különösen — és elsősorban — a vásári és utcai fotográfusok készítettek ferrotípiát, amely igaz ugyan, hogy olcsó, de igen rossz minőségű volt. Mégis tömegesen vásárolták, mert a megrendelő az expozíció után néhány perccel már kézbe kaphatta a felvételt. Egyetlen, magát valamire tartó hivatásos fényképész sem foglalkozott ambrotípia- és még kevésbé ferrotípia-készitéssel, amely mindvégig az utazó fotográfusok jól jövedelmező megélhetési forrása maradt A vásári fotós valóságos kis mozgó laboratóriummal rendelkezett, hiszen minden műveletet helyben végzett el, és olyan géppel, amelyet kifejezetten arra a célra szerkesztettek, hogy minden kémiai műveletet — előhívást, fixálást, kimosást — el lehessen végezni benne. A ferrotípia és az utazó fotográfusok készítette képek kultúrtörténeti jelentősége abban rejlik, hogy olyan társadalmi rétegeket örökítettek meg, és tettek „ismertté" az utókor számára, amelyek — valószínűleg — sohasem jutottak volna el — saját akaratukból vagy anyagi helyzetükből következően — egy városi fényképész műtermébe. 49 Az első kamerákat fából készítették és sárgaréz foglalatban helyezték el legfontosabb alkotóelemét, a lencsét. A két- vagy többtagú lencse kétféle, korona-, illetve flintüvegből készült. (Az angol crown = - korona és fiint = tűzkő, magyarosított, illetve változatlan formában átvett szavakból.) A színhibától mentes lencsék viszonylag jól rajzoltak A fényképezés első évtizedében a következő szerkezetű lencséket használták: (1) egyszerű koronaflint üveg, egy kétszer domború fiint- és egy kétszer homorú koronaüveg. (2) Meniszkuszlencse, korona-flintüveg, homorú-domború korona és domború-homorú flintüveggel. (3) Dallmayer-féle tájképlencse (két kívülálló koronaüveg és egy középső flintüveg lencse). (4) Petzval-féle portréobjektív. A több tagból álló lencsék a többszörös, tükröző lencsefelület, a vastag és sok fényt elnyelő uveganyagok miatt az egyszerű lencséknél fényszegényebbek voltak (Eder: 289—313) Petzval objektívje forradalmasította a portrékészítést, de kicsiny látószöge miatt más feladatra alkalmatlannak látszott. Ráadásul némiképp torzított is (Eder: 403). Az optikusok komoly erőfeszítéseket tettek, hogy fényerősebb objektíveket szerkesszenek, az optikai üzemek pedig várták, hogy minél előbb — másokat megelőzve — piacra dobják ezeket. A lencsekészítés történetében új korszak vette kezdetét, amikor 1865—66- bana német Adolf Steinheil (1832—1893) az első aplanát lencsét megszerkesztette és forgalomba hozta. [A pontos évszámot illetően megoszlanak a vélemények. Horváth (114) — feltehetően Eder nyomán — 1865-öt említ. Valóban, Eder egy helyütt (403) 1 865-ről ír, másutt (404) viszont 1 866-ot jelöli meg az aplanát megjelenésének éveként. Mind Stenger (24), mind Gernsheim (378), mind pedig a Focal Encyclopedia of Photography (1 52) az 1866-os dátum mellett száll síkra. Gernsheim egyébként — ugyanitt — a dublini Thomas Grubbot jelöli meg az első aplanát tervezője és forgalomba hozójaként (1857), míg — szerinte — Steinheilé csak az aplanát tökéletesítésének érdeme.] Az első, Steinheil-féle aplanát lencsenyílása 1H, látószöge 60 fokos volt. Az aplanát táj- és épuletfényképezés, városfotó és csoportfelvételek készítésére a szabadban egyaránt alkalmasnak bizonyult Nem utolsósorban fényereje (1 :7) felelt meg a nedves lemezek érzékenységének. 1874-ben Steinheil új portréaplanátot, 1879-ben csoportképaplanátot, majd 1881 -ben 80 fok látószögű tájképaplanátot szabadalmaztatott (Eder: 405). Az aplanátot — a két szimmetrikus tagból összeragasztott objektívet, amelyben a lencsetagok egyforma gyújtótávolságúak és külön egy-egy színhíba-mentes, egy gyűjtő- és szórólencséből összetett objektívnek felelnek meg — ma már nem használják. 50. La Lumiére, 8 septembre 1855. 50a Sayce: 1882. 50b Gernsheim: 260—261 51. A zselatin fényérzékeny rétegképzés céljára történő felhasználásának ötlete 1 850-ből származik Ekkor ismertette — a Francia Tudományos Akadémián felolvasott értekezésében — Alphonse Louis Poitevin (1819—1862). (Davanne, M. A : Notice surla vie et les travaux de A Poitevin 1882) Öt sokan — Gaudin, Sutton — követték, míg három és fél esztendővel 56
