Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására
nyát ábrázolja. Maga Herschel így emlékezik meg erről naplójában: „Nagyon értékes darab Az utolsó, a fényképészet legkorábbi időszakából fennmaradt dokumentum, amelyet valamikor szeptember 9.-e és a hónap vége között készítettem." (Gernsheim; 83) 43. Az eljárás lényege röviden a következő. Tojásfehérjében jódkáliumot kevert el. Az oldatot ezután habbá verte, majd állni hagyta. Az üveglemezt gondosan megtisztította, ügyelve arra, nehogy akár egyetlen porszem is szennyezze a felületet. Az oldatot egyenletes rétegben szívócsővel vitte fel a lemezre, amely azon megszáradt A lemezt nagy elővigyázatossággal melegítette, amitől a fehérje megalvadt és oldhatatlanná vált. Ezt követően ezüstnitrát fürdőben érzékenyítette, majd desztillált vizzel kimosta, a sötétkamrába helyezte és megvilágította. A lappangó képet gallus-savval előhívta, nátrium-hiposzulfittal rögzítette, kimosta és szárította A lemezeket két héttel használatuk előtt már elkészítették és tetszés szerinti mennyiségben „húzhattak le róluk" pozitív papírképeket (Niépce de Saint-Victor: 1 848) 44. A piroga/lus-sav használata a fényképezésben. (On the use of pyro-galllc add in photography The Chemist, London, May-July 1850.) A pirogallus-sav a gallus-savnál jóval aktívabb előhívó 45. Magyarul lőgyapot. A görög kol/ábó\ (= enyv) képzett szó 46 Az eljárás viszonylag bonyolult, mert sok műveletből áll. A keretbe fogott üveglemezt gondosan megtisztították. A kollodiumot — az éter és alkohol keverékében feloldott, ezüstjodiddal és vasjodiddal kevert oldatot— szétterítették az üveglemez felületén, ahol az finom, fényérzékeny hártyát képezett. A művelet nem kis ügyességet igényelt. A lemezt rögtön ezután — kb. másfél percig — ezüstnitrát oldatba merítették, majd sötétkamrába helyezték és exponálták. A keretben rögzített, most már exponált üveglemezt pirogallus-savban hívták elő. Nátrium-hiposzulfittal rögzítették. Bő vízben kimosták, szárították és „melegen" lakkozták. Minden műveletet igen gyors ütemben végeztek, nehogy az éter— időközben — elpárologjon. Az érzékenyítést, előhívást, fixálást besötétített szobában (laboratóriumban) végezték, gyenge sárga vagy vörös fényben Archer „tulajdonképpen kollodiumos emulziót vitt fel a lemezre" — írja Horváth Árpád (72). Emulzió nak azt az oldatot nevezzük, amelyben egy másik folyadék részecskéi lebegnek. [A szó John Herscheltől származik, aki 1840, február 20-án, az angol TudományosTársaság előtt tartott előadásában használta először ([Herschel: 1 840)]. A fényképészetben emulzió szóval jelölt fényérzékeny rendszerek valójában azonban szuszpenziók (szilárd részecskék folyadékkal alkotott keverékét nevezik szuszpenziónak). 46a Archer: 1 851. 46b Archer: 1 852. 47. Az elnevezés egy philadelphiai dagerrotipistának, Marcus A. Root-nak köszönhető, aki a görög ambrotosz (= maradandó) és ti pia szavak összevonásával alakította ki. Európában — az idő tájt még — az effajta képeket amfit/piának nevezték. John Herschel, a British Association 1844-ben, Yorkban tartott ülésén egy olyan eljárást mutatott be, amelynek révén — a művelettípustól függően — negatív vagy pozitív képet lehetett előállítani Az elnevezést Talbot javasolta. 1851 - ben Tálbot saját eljárását is — amely lényegében különbözött ugyan Herschelétől — erre a névre keresztelte el. A kifejezés a görög amfo (= mindkettő) és típia összevonása. 48. Az ambrotípia kollodiumos nedves eljárással üveglemezre készített pozitív kép A fényérzékeny réteg hordozójának felcserélése, az üveg más anyaggal — pl. bőrrel, fémmel — történő helyettesítése az ambrotípia számos, egyéb fajtájának létrehozását tette lehetővé. Közülük a legnépszerűbbé az ún. ferrotipia (a latin ferrum = vas szóból képezve) vált, amelynek esetében az üveglemezt feketére vagy barnára lakkozott hátlapé fémlemezzel cserélték fel. A ferrotípia-készítés eljárását Adolphe Alexandre Martin (1824—1896), francia tanéi és amatőrfényképező dolgozta ki (1852) és ismertette a Francia Tudományos Akadémiához címzett beadványában. Az eljárás lényeges elemeinek leírása a korabeli szaklapban is napgilágot látott (1 853). Bár felfedezője francia volt, különös népszerűségre mégis az Egyesült Államokban tett szert — ahol tintipiának (az angol tin = ón szóból képezve) nevezték
