Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
A fotográfiától a fotóművészetig - Kísérletek papírképek előállítására
lasztottuk a felvétel aktusát és az előhívás-másolás műveleteit. Az előbbi ma szinte gépies mozdulat csupán, az utóbbiakat azonban szakemberek gondjaira kell bízniok. Minden átlagintelligenciával rendelkező felnőtt képes ma arra, hogy tiz percben elsajátítsa a fényképezés mesterfogásait és azután jó minőségű felvételeket készítsen. Nem kell örvendeznie, ha egyetlen képe jól sikerült. Kísérelje meg újra meg újra a fényképezést és megbizonyosodhat afelől, hogy már az első tekercs film több mint 85 százalékban jó minőségű felvételeket tartalmaz. (...) Férfiak, gyerekek! Nem kell másttenniök, mint a lefényképezendő tárgyak felé fordítani a gépet és megnyomni a gombot."72 Eastman újítása abban rejlett, hogy a fényképezés aktusát több szakaszra bontotta és a fotografálás gyakorlatába bevezette a munkamegosztás elvét. Mindent magára vállalt, kivéve a felvételt. Azt, ami a legtöbb amatőrnek az egyetlen gyönyörűséget jelentette a fényképezésben. Az előhívást és másolást üzemében végeztette el. A fényképező — gépével együtt — beküldte az exponált filmtekercset az Eastman vállalat laboratóriumába és az újra töltött gépet, a kész felvételeket tíz nappal később kézhez kapta. Noha a géphez mellékelt útmutatóban részletesen leírták a gép betöltését, az elvégzendő műveletek sorát és az exponált filmtekercs kiemelésének módját, a legtöbb amatőrfényképező szíves örömest bízta mindezt az Eastman cégre. A jelszó — Nyomja meg a gombot, a többit bízza ránk! — nem maradt üres ígéret: a vállalat mindenben eleget tett a várakozásnak. Eastman nemcsak mint tervező bizonyult kiválónak, de értett a lélektanhoz is. Az útmutató nem véletlenül fejezte be e szavakkal: „A gép tulajdonosa e fényképekkel megteremtheti maga és családja élettörténetét. Minden felvétel egy-egy megtörtént eseményt, élményt rögzít és ahogy múlnak a napok, úgy tesz szert egyre és egyre na - gyobb értékre valamennyi fotográfia." A Kodak-gép kétségtelenül megszabadította a fényképezőt számos tehertől, de vele— mint Pandora szelencéjéből — nem egy olyan szellem szabadult el, amelytől a fényképezés még ma is szenved. Eastman — a Kodak azonnali, átütő sikere ellenére — talált még bőven javítanivalót. A hántolt film gondot és hosszantartó munkát kívánt a laboratóriumtól. Eastman új vegyészmérnököt szerződtetett — H. M. Reichenbach személyében — és azzal a feladattal bízta meg, kísérletezzen ki egy új hordozóanyagot, amely oly könynyű, mint a papír, oly áttetsző, mint az üveg, de ellenállóbb és tartósabb, mint a kettő együttvéve. Mindezeknek a követelményeknek egyedül a celluloid73 felelt meg. Az angol Alexander Parkes (1813—1890) 1861 -ben fedezte fel ezt a szintetikus (mű)anyagot, de fényképészeti célra történő felhasználása csak az 1880-as években vált lehetővé.74 Számos vállalkozó érdeklődött a celluloidból készült fényérzékeny (síkfilm) lemezek iránt, de végül a philadelphiai John Carbutt nak — az Egyesült Államokba kivándorolt angol fotográfusnak — sikerült elsőként, 1888-ban forgalomba hoznia őket. Büszkén jelentette ki a Franklin Intézet hallgatósága előtt mondott beszédében: „A celluloid a legtökéletesebb hordozó, amelyet valaha felfedeztek és amely — negatív előállításakor éppúgy, mint pozitív kópia készítésekor — egyedül pótolhatja, helyettesítheti az üveget. Nemcsak könnyű és rugalmas, de az előhívás folyamán épp úgy kezelhető, mint az 38
