Szilágyi Gábor: A fotóművészet története a fényrajztól a holográfiáig - Képzőművészeti zsebkönyvtár - Képzőművészeti zsebkönyvtár (Budapest, 1982)
Kísérletező művészek és művészi kísérletek - A háromdimenziós fénykép
Jegyzetek 1. Jonas, Gerald: L'holographie chez soi Photographie 1975/76 140. 2 A görög holosz ( = egész, teljes) és graphein szavak összevonásával alkotott kifejezés. 3 Magyarul teljes kép. 4 A háromdimenziós fényképezés elvét 1 947—1948-ban Gábor Dénes fedezte fel. Az elemi holográfiái folyamat lényege az, hogy egy referencia fényhullám szuperponálódik a koherens fénnyel megvilágított tárgyról szórt hullámokra Ennek az interferencia-jelenségnek az eredményét fényérzékenyfelületen rögzítik. A holográfia — azaz egy kamera nélküli eljárás — eredményének, a hologramnak előállításához egy koherens fényt adó forrásra (lézerre) félig áteresztő tükörre vagy üvegre, a referencianyaláb és a tárgyat megvilágító nyaláb szétválasztására, fényérzékeny lemezre, valamint a leképezendő tárgyra van szükség Az azonos forrásból származó fénysugarak részben a tárgyról érkeznek és ezeket a tárgy átereszti, difraktálja vagy szórja, részben pedig az ún. referencianyalábot alkotják. A koherencia feltételei egy majdnem pontszerű (elegendően kicsiny szögkiterjedésű), majdnem monokromatikus (vagy legalábbis szűk spektrális szélességű) fényforrás, amely jelenlegi ismereteink szerint nem lehet más, csak a lézer, a szokásos fényforrások (izzólámpák, napsugár) ugyanis inkoherensek. A koherens fénnyel megvilágított tárgy képe tehát két nyalábban érkezik a fényérzékeny felületre A hologram átlátszó negatívként jelenik meg Ha csupán a háromdimenziós tárgyról szórt fény esne rá, akkor az egyenletesen fátyolossá tenné a lemezt, semmiféle információt nem nyújtana a tárgy kiterjedéséről, amelyet az idéz elő, hogy a tárgy különböző pontjairól érkező fénysugaraknak más és más az útkülönbsége A tárgynak megfelelő információ modulálja a referenciahullámot, amely a hordozó szerepét tölti be Ebben a modulációban nemcsak az amplitúdóváltozások találhatók meg, hanem a fáziseltolódások (az optikai úthossz változásai), tehát a domborzat is. A fordított művelet — a demodulácíó — azután a hullámok újrarendeződéséhez, vagyis egy olyan kép visszaállításához vezet, amely háromdimenziós. A tökéletes hologram előállításához — a hosszú expozíció miatt — nagyon érzékeny, finom szemcsézettségű nyersanyag szükséges, mivel a feketedéshez annál rövidebb ideig tartó megvilágítás kell, mennél érzékenyebb az emulzió. A finom szemcsés emulzió nagyobb mennyiségű információ tárolására alkalmas, mint a kevésbé finom. A nyersanyag szemcsés szerkezete miatt ugyanis nem tudjuk észrevenni a szemcse kiterjedésénél kisebb részleteket. Az emulzió szemcsézettsége a tárgytérben a látómező korlátozását eredményezi és megszabhatja a holografikus tartomány méreteit is. Az emulzió fényérzékenysége hozzávetőleg a szemcse átlagos méretével egyenes, felbontóképességével fordítva arányos. A felbontóképesség szerepe tehát annál nagyobb, minél kisebbek a részletek. A mintegy 200 vonal/mm felbontóképességű nyersanyag esetében a tárgymező maximális szögértéke kb. 5 fok Az igen nagy méretű — 60 vagy esetleg 70 fokos — tárgyfelvételhez viszont mm-enként 3000 vonal szükséges Kevés olyan nyersanyag van, amely ennyire finom szemcsékből áll. Az alacsony érzékenységű nyersanyag viszont vagy nagy teljesítményű lézer alkalmazását igényli, vagy igen hosszú expozíciós időt követel meg. (Viénot—Smigielski, Paul-Royer: Holográfia optikai alkalmazásokkal. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1973:13, 83—84, 89—90.) 5 A Gábor-féle elmélet gyakorlati kibontakoztatása 1963—1964-ig váratott magára Ekkor szisztematikusan kezdték kihasználni a lézerfény kedvező tulajdonságait: nagy intenzitását, monokromatikusságát és irányítottságát A Michigani Egyetem (Egyesült Államok) két kutatója, Emmeth Leith és Juris Upatnieks ekkor készítette az első, már majdnem tökéletes 378
